Bár a Fidesz frakció még nem határozott a parlamenti képviselők összeférhetetlenségi szabályozásának szigorításáról, Lázár János az InfoRádió Aréna című műsorában eldőltnek tekintette a kérdést.
"Nézetem szerint a parlamenti képviselő más közéleti tevékenységet nem folytathat, sőt azt gondolom, hogy minden más tevékenységgel összeférhetetlen legyen a munkája, kivéve nyilván a tudományos kutatói, vagy bármilyen szellemi oktatói tevékenységet. A polgármesteri, önkormányzati világ és a parlamenti képviselői világ kettéválik, sőt ugyanezt gondolom állami intézmények vezetőit illetően is. Nem hiszem, hogy helyes, ha állami fenntartásban lévő kórház igazgatója parlamenti képviselő" - fogalmazott.
Az, hogy polgármester ne lehessen parlamenti képviselő, már régóta témája a politikai közbeszédnek. Idén márciusban a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor miniszterelnök is világossá tette álláspontját a kérdésben.
"Világos, hogy egy 200 fős parlamentben nem ülhet 50 vagy 100 polgármester, mert ez azt jelentené, hogy a magyar politikai osztály, a közélettel foglalkozó emberek köre túlságosan beszűkülne, az pedig egészségtelen volna, ezért bármennyire is nehéz, én személy szerint az összeférhetetlenség kimondása mellett vagyok" - jelentette ki.
A kormánypártok frakcióiban azonban - ahol több mint 90 polgármester is helyet foglal - nem mindenki ért egyet a következő ciklustól, tehát 2014-től esedékes változtatással. Rogán Antal, a belváros polgármestere például, korábban oktalannak tartotta a felvetést.
"Viszont praktikus érveket látok az összeférhetetlenség bevezetése mellett: 200 főre csökken a magyar Országgyűlés létszáma, és ilyen esetben valóban felmerülhet ez a kérdés. A nagyszámú emberből, aki eddig adott esetben polgármesteri és országgyűlési képviselői feladatot is elláthatott, nyilván nem lesz mindenki a parlament képviselője. Így legalább a helyhatóságokban megpróbálhatnak valamilyen pozícióhoz és szerephez jutni" - vélekedett.
A képviselői mandátummal rendelkező polgármesterek közül Lázár János nem indul újra Hódmezővásárhelyen, Kósa Lajos viszont várhatóan inkább Debrecent választja. De - a Népszabadság szerint - Rogán Antal mellett például Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere sem döntötte még el, hogy az országos, vagy inkább a helyi politizálást választja-e.