Több mint két évig tart a közigazgatás átalakítása - a nap hírei

Infostart
2011. október 15. 22:26
Felülvizsgálja a gyanús szerződéseket a kórházi rendszer átalakításánál az egészségügyi államtitkárság. A tervek szerint csak az euróövezeti válságkezelés alapelveiről dönt majd az Európai Tanács október 23-án. Világszerte tüntetéseket tartottak a gazdasági válság és a munkanélküliség elleni tiltakozó mozgalom felhívására. A nap legfontosabb hírei október 15-én.

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint több büntetőfeljelentést is tehetnek a közintézmények számára előnytelen kórházi szerződések miatt. Szócska Miklós a Magyar Nemzetnek azt mondta: áttekintik a magánszolgáltatókkal kötött kórházi szerződéseket és elképzelhető, hogy bizonyos ellátástípusokat visszaállamosítanak. Szólt arról is: intézmény nem zár be, legfeljebb funkciót vált. Hangsúlyozta: a népegészségügyi termékdíjból 15 milliárd forintot az egészségügyi dolgozók béremelésére fordítanak 2012-ben.

Közben az egészségügyben várható megszorítások nyilvánosságra hozatalára szólította fel a nemzeti erőforrás minisztert az MSZP. Havas Szófia, az ellenzéki párt szakpolitikusa a Réthelyi Miklóshoz írt nyílt levelében azt hangsúlyozta: az ágazat fejlesztésére szerinte semmilyen többletforrás nem áll rendelkezésre, sőt az elmúlt másfél évben folyamatosan csökkentek a fenntartást biztosító eszközök.

Több mint két évig tart még a magyar közigazgatás átalakítása - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor a II. Regeneráció kormányzati karrierexpó megnyitóján, a fővárosi Millenárison emlékeztetett: az elmúlt egy évben megyei szinten létrejöttek a kormányhivatalok, megjelent a közigazgatás fejlesztését célzó Magyary-program és megnyíltak a kormányablakok.

A jövőben minden megyében, valamint munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője Szolnokon emlékeztetett arra, hogy az új katasztrófavédelmi törvény szabályozza az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe bevonását, illetve támogatását.

Az MSZP szerint csődbe kerülhet a főváros a fideszes városvezetés irányításával. Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője azt mondta: a Tarlós István főpolgármester vezette testület az első évben 191 rossz döntést hozott, és 79 ígéretét szegte meg; a CD-n megjelentetett és az interneten is közzétett Fekete Könyv című kiadványukban ezeket mutatják be.

Megszüntette a Club Aliga 2007-es privatizációja miatt, hűtlen kezelés gyanújával tavaly szeptemberben indított nyomozást a rendőrség. A Kossuth Rádió közölte: a beszerzett szakértői vélemények alapján a rendőrség megállapította, hogy a mintegy ötmilliárd forintos vételár reális volt, ezért a privatizációval nem érte kár az államot. Megállapították ugyanakkor, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a természet védelméről szóló törvényt megkerülve, az illetékes miniszter jóváhagyása nélkül kötött szerződést a befektetővel, a fegyelmi vétség kivizsgálása azonban nem a rendőrség hatásköre.

Az év végéig minden határon túli igénylőhöz megérkeznek az oktatási-nevelési támogatások - közölte a nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna azt mondta: normatív támogatásról van szó, az igénylők szinte mindegyike megkapja a 20 ezer forintos támogatást, amelynél új elem, hogy azt az idei évtől az óvodásokra is kiterjesztették.

Azonnali fellépést sürgetnek a pénzügyi stabilitás és a növekedés helyreállításáért a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-csoport országainak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. A kétnapos párizsi tanácskozás résztvevői zárónyilatkozatukban úgy fogalmaznak: megnövekedett feszültségek és jelentős negatív irányba ható kockázatok érik a világgazdaságot. A tanácskozáson az is elhangzott: a tervek szerint csak az euróövezeti válságkezelés alapelveiről dönt majd az Európai Tanács október 23-i találkozóján.

Világszerte tüntetéseket tartottak a gazdasági válság és a munkanélküliség elleni tiltakozó mozgalom felhívására. A szerveződés összesen 82 ország 951 városában, köztük Budapesten hirdetett demonstrációkat a válság miatti elszegényedés, a pénzpiacok hatalma ellen. A mozgalom öt hónappal ezelőtt, május 15-én indult útjára Madridban. Európában a legnagyobb felvonulás Rómában volt, a békés tüntetőkhöz csatlakozó szélsőséges csoport tagjai felgyújtották a védelmi tárca egyik melléképületét. A szervezők a nemzetközi pénzügyi rendszer olyan szimbolikus helyeit választották a tüntetések színhelyeként, mint a londoni City, New York pénzügyi negyede, vagy az Európai Központi Bank frankfurti központja.

Visszautasította a merénylettervre vonatkozó washingtoni vádakat Irán legfőbb vallási vezetője. Ali Hamenei ajatollah televíziós beszédében azt mondta: Teheránnak nincs köze a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetének meggyilkolását célzó állítólagos összeesküvéshez. Az amerikai kormány kedden jelentette be, hogy vádat emeltek az ügyben két iráni állampolgár ellen.

Az eddigi vizsgálatok szerint szén-monoxid-mérgezés okozta egy 18 és egy 20 éves fiatalember halálát Szigethalmon egy családi házban. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a két fiatal halálát egy hibásan működő gázkazán okozta.

Megdőlt az országos hidegrekord: a Nógrád megyei Zabaron mínusz 6,4 Celsius-fokot mértek szombat hajnalban. Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: eddig ezen a napon 2007-ben mérték a leghidegebbet, mínusz 6,3 Celsius-fokot.