Még hétfőn is az MSZP frakciójának tagja leszek - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila hétfői nyilatkozattételre szólította fel a szocialista frakció tagjait, arról, hogy a képviselőcsoportban maradnak-e.
Hozzátette: 2014 után ennek az MSZP-nek a parlamenti frakciójában nem fog helyet kérni. Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának vezetője azt mondta, hogy amíg a frakció tagja, betartja annak érvényes szabályait, s szívesen tesz tartalmi nyilatkozatot.
Értelmetlen dolognak tartja "ultimálni" a képviselőcsoport tagságát, mert a nyilatkozatok csak az aláírás pillanatának szólnak - fogalmazott, hozzátéve, hogy az MSZP parlamenti frakciója nincsen veszélyben, a párt átalakítása pedig kívánatos.
A párt keszthelyi székháza előtt a Jobbik mintegy kéttucatnyi szimpatizánsa transzparensekkel várta a lakossági fórumra érkező Gyurcsány Ferencet, és a közben elkezdődött lakossági fórumot hangos bekiabálásokkal zavarták meg.