Állami kamattámogatású forinthitel-programot hirdet a kormány. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új otthonteremtési program részleteit ismertetve elmondta: a hitel új és használt lakás vásárlásához is igényelhető lesz, használt lakásra 15 millió forintig, új lakásra pedig 30 millióig. A kamattámogatás - csökkenő mértékben - legfeljebb 5 évig jár. A kamattámogatás mértéke - a gyermekek számától függően - legfeljebb 70 százalék. Az igénylőnek nem lehet köztartozása. A programra a jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forintot különítettek el. A miniszter azt is bejelentette, hogy finomított formában már januártól újraindítja a kormány a szociálpolitikai támogatást. Két gyermek nevelése, vállalása esetén - a lakás nagyságától és energetikai besorolásától függően - 800 ezer és 1,3 millió forint között lehet majd vissza nem térítendő szocpol-támogatáshoz jutni; 3 gyermek esetében 1,2-2 millió forint közötti, 4 vagy több gyermek nevelése esetében pedig 1,6-2,5 millió forint közötti összegre lesz lehetőség. A programra a jövő évi büdzsében 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Az ellenzéki pártok keveslik a forrásokat.
Nincs döntés arról, hogy távozik-e az MSZP-ből a Demokratikus Koalíció. Ezt Gyurcsány Ferenc, a tömörülés vezetője mondta a szocialisták úgynevezett platformkonferenciája után, amelyre a pártban működő hét csoportosulás vezetőit hívta meg Hiller István korábbi pártelnök. Korábban Varju László, a tömörülés igazgatója arról beszélt, hogy már lemondtak az MSZP megújításáról. A politikus biztosra vette, hogy ha távoznak a szocialista frakcióból, akkor képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani. Az MSZP elnöke a platformkonferencia előtt azt mondta: meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferencék távozni fognak a szocialista pártból. Mesterházy Attila úgy vélte: 12-nél több országgyűlési képviselő nem távozik a frakcióból. A találkozón kiderült, hogy az MSZP hét platformjából hat - a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva - a szocialista pártban képzeli el a politizálást.
Nyilvánosságra hozták az új köznevelési törvény tervezetét. A dokumentum - amelyet október 25-éig lehet véleményezni - 2013 őszét jelöli meg a pedagógus-életpályamodell bevezetésére. A javaslatban a többi között az olvasható, hogy a gyerekeknek 3 éves koruktól legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt venniük. A tankötelezettség a 16. életév betöltéséig tart, ez a sajátos nevelési igényű tanulónál legfeljebb a 23. év betöltéséig meghosszabbítható. Általános iskolában továbbra sem szervezhető felvételi vizsga, lesz viszont mindennapos testnevelés heti öt órában, ennek legfeljebb 40 százaléka egészségfejlesztő testmozgással is kiváltható lenne. A tervezet rögzíti, hogy a pedagógusokat teljes munkaidejük 55-65 százalékában tanórai és egyéb foglalkozások megtartására lehet kötelezni. A pedagógusnak hétévente továbbképzésben kell részt vennie, pályája során pedig háromévenként eggyel magasabb fizetési kategóriába lép.
Október 27-én tartják országos tiltakozó demonstrációjukat a hallgatók a fővárosban. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott: elfogadhatatlan a készülő felsőoktatási törvényben szereplő bújtatott tandíj és a röghöz kötés. Nagy Dávid szerint az új koncepcióban az önköltséges képzés és a hallgatói szerződés nem alternatíva, és EZ bújtatott tandíjnak tekinthető. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban úgy reagált: a kormány már elfogadta a javaslatot, ami a társadalmi egyeztetés után a parlament elé kerül. Dux László azt is hangsúlyozta: a tervezetnél figyelembe kellett venniük az ország gazdasági teherbíró képességét is.
Az Alkotmánybírósághoz fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a főváros VIII. kerületének hajléktalanokat szankcionáló rendelete miatt. Ezt az InfoRádió Aréna című műsorában jelentette be Szabó Máté. A józsefvárosi önkormányzat korábban rendeletben tiltotta be a kukázást, majd szeptember 25-én helyi népszavazáson kérdezte a kerület lakóit egyebek mellett arról: akarják-e a kerületi, guberálást tiltó rendelet érvényben maradását és a közterületen történő életvitelszerű lakhatás betiltását. A referendum a csekély részvétel miatt érvénytelen lett, de ezután Kocsis Máté kerületi polgármester közölte: meghozzák az utcán élést tiltó rendeletet.
Szlovákiában előre hozott választásokat tartanak márciusban. Ezt Robert Fico, az ellenzék vezetője jelentette be, miután megállapodtak erről a kormánykoalíció pártjaival. Az Iveta Radicová vezette szlovák kormány kedden bukott meg, miután a törvényhozás nem szavazta meg az uniós mentőalap bővítését, amit a miniszterelnök bizalmi kérdésnek nyilvánított. Az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia párt vezetője azt is közölte: legkésőbb péntekig ratifikálják a szlovák parlamentben az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz kapacitásbővítéséről szóló euróövezeti megállapodást. Ezt Szlovákián kívül már minden euroövezeti tagállam megtette.