Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be a kormány otthonteremtési programját, amelynek értelmében újraindul a szocpol és az állami kamattámogatási rendszer.
A Portfolio.hu azt számolta ki, hogy a kamattámogatás mit jelent majd a leendő hitelfelvevő számára. Egy hatmillió forintos, húsz évre, használt lakás vásárlására felvett, 10 százalékos hiteldíjjal rendelkező lakáshitel havi törlesztőrészlete az első évben 58 ezer forint helyett 44 ezer forint körül alakulhat az új programnak köszönhetően. A támogatás egyre kisebb lesz, a hatodik évben eltűnik.
Mit jelent ez, ha használt lakást veszünk?
A kamattámogatás mértéke az 5 éves állampapír-hozam 30-50 százaléka lehet. Ez jelenleg közel 2,2-3,7 százalékot jelent.
Vagyis ha egy ügyfél jelenleg 10 százalékos hiteldíj mellett jut forint alapú lakáshitelhez, ehelyett az első évben 6,7 százalék lehet a hiteldíja. A kamattámogatás mértéke évente csökken. Feltételezve, hogy a referenciahozam (7,35 százalék) és a forinthitel díja (10 százalék) változatlan marad, az ötödik évben az első évi 3,7-ról 2,2 százalékpontra csökkenhet a kamattámogatás mértéke, az ügyfél által fizetendő hiteldíj pedig 7,8 százalék lesz.
A maximálisan igényelhető összeg használt lakás esetében 6 millió forint. Ez utóbbi hitelösszeggel és húsz éves futamidővel számolva azt kapjuk, hogy az ügyfél 58 ezer forintos havi törlesztőrészlete (az említett 6,7 százalékos hiteldíjjal) a programnak köszönhetően 44 ezer forint lesz az első évben. A későbbi években az alábbi táblázat szerint alakul.
Amennyiben egy kiszámítható gazdaságpolitikának köszönhetően a hatodik évtől 6 százalék közelébe csökkenne a forinthitelek piaci kamatszintje, a fenti példában szereplő hitel törlesztőrészlete a futamidő későbbi részében nagyjából megegyezne a kezdetivel.
Ezért ahhoz, hogy kellő ösztönzést jelentsen a program a hitelfelvételre, annak feltételezése is szükségeltetik, hogy a jövőben a hazai gazdaságpolitika kiszámítható, és a kamatkörnyezet a jelenleginél alacsonyabb lesz. A hiteldöntést továbbra sem érdemes csak az első évek törlesztőrészlete alapján meghozni, és a kamatkockázatok nem tűnnek el, de az első öt évben jelentősen mérséklődnek.
A kamattámogatási program 1,3 milliárd forintos keretösszege számításaink szerint 40-50 milliárd forintnyi új lakáshitel kihelyezésében játszhat szerepet, ami néhány ezer háztartást jelenthet (Matolcsy György 3000-5000-ről beszélt). Ennél kisebb lehet az új hitelkihelyezés, ha figyelembe vesszük, hogy a kamattámogatás egy részét a kisebb lakásba költöző, megszorult devizahitelesek vehetik majd igénybe. A későbbi évek kamattámogatási programjairól még nem tudni közelebbit (ha sikeres lesz, kibővítik), az első éves kihelyezések mindenesetre csak öt évig jelentenek (az 1,3 milliárd forinthoz képest egyre kisebb) terhet a költségvetésnek.
Ami a magyar hitelpiacot illeti, a 40-50 milliárd forint jelenleg kéthavi lakáshitel-kihelyezésnek felel meg, bizonytalan az is, olyanok is vesznek-e fel hitelt így, akik enélkül nem tennék. Összességében az ismert formájában aligha lesz tehát meghatározó a program a magyarországi lakáshitelezés egészére nézve, némi katalizátor szerepet azonban játszhat benne.