A munkálatokat 2014. március 31-ig kell befejezni, a terület állami tulajdonba, kezelői joga az Országgyűléshez kerül. A költségvetésben szereplő majdnem 2,5 milliárd forint a szakértők szerint csak a munkálatok megkezdésére elegendő.
Egyelőre tisztázatlan az is, hogy a mélygarázst az állam építtetné meg, vagy egy vállalkozás. A terv komoly biztonsági kérdéseket is felvet.
A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy bár a lakosságnak kedvez, hogy a távhő ára nem változik a fűtési szezonban, a termelők és szolgáltatók nem elégedettek az új szabályozással. A lapnak Fekete Csaba, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke azt mondta, hogy valamiféle korrekcióra lesz szükség az új távhőár-szabályozásban, de egyelőre még értékelik a kihirdetett rendeleteket. Hangsúlyozta, hogy több helyen nincs arányban a hőszolgáltatási ár és az ehhez meghatározott támogatási szint. Emlékeztetett arra, hogy az új rendszer alapján ezentúl nem a termelők, hanem a szolgáltatók részesülhetnek kompenzációban.
Az Index arról ír, hogy ha a GDF Suez gázszolgáltató társaság elfogadja az önkormányzat ajánlatát, akkor nem kapcsolják ki a gázt 1200 lakásban a felhalmozott tartozás miatt hétfőn Orosházán. A képviselő-testület a vasárnapi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a helyi lakásszövetkezet által felhalmozott 58 millió forintos tartozásból 30 millió forintot kiegyenlít, így esély van arra, hogy hétfőn nem kezdődnek meg a kikapcsolások A gázszolgáltató a napokban levélben értesítette a lakásszövetkezetet, hogy a tartozás miatt hétfőn megkezdi a gáz kikapcsolását. A polgármester elmondta: a képviselők döntése értelmében a 30 millió forintot havi 2,5 millió forintos ütemezéssel kell a város kasszájába visszafizetnie a lakásszövetkezetnek.
Bár a hoteliparban még mindig erős a túlélési ösztön, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó ágazati szereplők szerint Magyarországon borúsak a kilátások, a szállodák jövőre komoly elbocsátásokra kényszerülhetnek. Az áfaemelés miatt csökken a versenyképesség, a belföldi keresletet pedig a rossz gazdasági helyzet és az üdülési csekkről a Szép-kártyára történő átállás közötti rés mérsékelheti. A januártól esedékes minimálbér-emelést már csak újabb elbocsátásokkal képesek kigazdálkodni a szállodák, ami egyértelműen a szolgáltatási színvonal rovására megy majd. Az egyre terjedő kuponos akciók sem használnak a piaci szereplőknek. A KSH adatai szerint ugyan az első nyolc hónapban a vendégszám enyhén emelkedett, ám reálértéken számolva az elköltött összeg tovább csökkent.
Hanganyag: Szabó Gergõ