Augusztus végéig 5,9 millió utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain, ez fél millióval több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nyári utasszám négyezerrel nőtt az eddigi, 2007-ben regisztrált rekordhoz viszonyítva - közölte a Budapest Airport.
A legkedveltebb célállomás továbbra is London, a budapesti utasok több mint tíz százaléka indul vagy érkezik a brit fővárosba.
A második és harmadik helyen Párizs és Frankfurt áll, majd Amszterdam következik.