Lázár János elmondta, hogy ez utóbbi részleteiről még egyeztetések várhatók. A politikus arról is beszélt, hogy a választási körzeteket úgy alakítják át, hogy azok arányosabbak legyenek. 90-110 egyéni választókerület lesz, aminek határai nem lépik túl a megyehatárokat és az Alkotmánybíróság, valamint a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően nem lesznek közöttük 15 százaléknál nagyobb különbségek a lakosságszámban.
A devizahitelesek megsegítését tartja az egyik legfontosabb tennivalónak a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója, ezért javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek az adósságuk rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését - közölte Lázár János.
Javaslatuk szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, s tranzakció teljes költségét a bankoknak kell viselniük. A kormány vasárnap dönt a kérdésben, s amennyiben elfogadja, a végtörlesztési lehetőséget három hónapig az eddig felmondott szerződésekre is megnyitják ezt a lehetőséget - tette hozzá Lázár János.
A frakcióvezető beszámolója szerint nyomatékosan felkérték a kormányt, vizsgálja meg, ki a felelős azért, hogy 2002 után "a szocialista kormányzat rászabadította az országra" a jelzálog alapú devizahiteleket.
Állami kézbe kerülnek az alap- és középfokú oktatási intézmények
Elsöprő többséggel mondott igent a Fidesz-KDNP frakció Orbán Viktor miniszterelnöknek arra kérdésére, hogy újjá kell-e szervezni a közoktatást, s támogatta, hogy a következő tanévtől az önkormányzati óvodák kivételével állami fenntartásba kerüljenek az általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák - közölte Lázár János.
A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: nem az önkormányzatok felelősek azért, hogy a jelenlegi oktatási rendszer "szegregál, diszkriminál, növeli a különbségeket, nem biztosítja az esélyegyenlőséget, s ez alapvetően befolyásolja Magyarország versenyképességét."
Lázár János az elmúlt 20 év egyik legsúlyosabb hibájának nevezte a magyar oktatási rendszer lezüllesztését.
Döntöttek arról is, hogy a jövőben állami feladat lesz a fekvő- és a járóbeteg-ellátás. A frakció abban is állást foglalt, hogy a kórházak és a szakrendelők ne a kormányhivatalok felügyelete, hanem központi állami szerv irányítása alá tartozzanak - fűzte hozzá a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
"Koncentrált, jól fegyelmezett, partikuláris érdekeken kívüli irányítás kell az egészségügyben" - összegezte a kormánypárti frakciók álláspontját Lázár János.
A bírósági munka hatékonyságáért
A bírósági munka hatékonyságának növelésére a szervezeti felépítés átalakításáról döntött a Fidesz-KDNP frakciószövetség.
A hajdúszoboszlói ülésen elhangzottakat ismertetve a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt mondta: megmarad a többszintű bíráskodás, a megyei és a városi szint helyett törvényszéki és járási bíróságok jönnek létre.
Hozzátette: a támogatott elképzelés alapján a Legfelsőbb Bíróság átalakul Kúriává, amelynek elnöke a jövőben a szakmai munkáért felelne. Létrejön az Országos Bírói Hivatal, ennek vezetője felelne az igazgatási kérdésekért, szervezné a munkát, és élne a bírák kiválasztásának jogával.
Lázár János közölte: a tervezet alapján az Országos Bírói Hivatal elnökét az Országgyűlés kétharmados többséggel választaná meg kilenc évre.
Átmeneti törvény készül a nyugdíjba vonuló bírák pótlására, amely gyorsabb pályáztatást tesz lehetővé a bírói előmenetelben - mondta Lázár János. Az átmenti törvényt Papcsák Ferenc nyújtja be az Országgyűlésnek és az az év elején komoly átrendeződést tesz lehetővé, így nem fog fennakadást okozni a nyugdíjba vonuló bírák pótlása.
Az Index szerint átlagos, durván 15 éves hátralévő futamidejű, 27 ezer svájci frankos, tehát 6,5 millió forintos tőketartozásra vetítve ez óriási könnyebbség lenne az adósoknak, miközben nagyon megterhelné a bankok mérlegét. Aki a fenti paraméterekkel rendelkező svájci frank alapú hitelét a mostani piaci áron törlesztené, 6,21 millió forintot kellene fizessen a bankjának. A rögzített árfolyamon a tartozás 4,86 millió forint lenne, a megtakarítás tehát 1,35 millió lenne.