Döntött az új budapesti zászlóról a Fővárosi Közgyűlés

Infostart
2011. augusztus 31. 11:25
Ismét megváltoztatták a főváros zászlóját és módosították a kerékbilincselés szabályait.

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a budapesti zászló díszszegélyének módosítását. Tarlós István főpolgármester előterjesztése alapján a lobogó alapszíne fehér maradt, közepén pedig a címer is változatlan, ám a szegélyeit a jövőben nem befelé mutató, hanem egymásba fordított, ám nem érintkező, egyenlő szárú, piros és zöld háromszögek díszítik.

A képviselők emellett döntöttek a kerékbilincselés szabályainak módosításáról is. Ennek lényege, hogy a jövőben az üzemképtelen, valamint a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető járműveket elszállíttatnák, kerékbilincselésre pedig csak a legszükségesebb esetekben kerülhet sor.

Az ülést megelőző sajtótájékoztatókon az MSZP-s Horváth Csaba a semmitmondások kiskönyvének nevezte a fővárosi önkormányzat által - az elmúlt 10 hónap eredményeiről és a további tervekről - nemrég kiadott Zöld Könyvet, majd hozzátette: a főpolgármester vagy lemondásra készül, vagy előrehozott választásra, más épeszű magyarázata nincs az eredmények összefoglalásának.

A politikus felszólította Tarlós Istvánt, hogy végre lásson neki a munkának, ne okozzon több kárt a budapestieknek és vonja vissza azokat az előterjesztéseket, amelyek a fővárosi kórházakat és iskolákat átjátszanák a kormánynak, hogy az bezárathassa őket.

Kaltenbach Jenő az LMP részéről a főpolgármester egy korábbi, a hajléktalanbűnözéssel kapcsolatos mondatát kifogásolta, párttársa, Somfai Ágnes pedig a római partra tervezett gát kapcsán javasolta, hogy az ártérbe építkező ingatlantulajdonosokat is vonják be a védmű építésének költségeibe.

A jobbikos Staudt Gábor a Margit híd felújításával kapcsolatos elszámoltatást sürgette, de sajtótájékoztatóját megszakította a közgyűlés megkezdése.

Somfai lemondott

Lemondott tisztségéről Somfai Ágnes fővárosi hajléktalanügyi megbízott, miután Tarlós István főpolgármester bejelentette, nem értenek egyet az ombudsman állásfoglalásával. Ez azt jelenti, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem vonja vissza a hajléktalanokat érintő közterület-használati rendeletét.

A közgyűlés LPM-s képviselője emlékeztetett arra: a rendeletben, amelyet az ombudsman is kifogásolt, szabálysértéssé nyilvánították az emberek életvitelszerű közterületi tartózkodását. A főpolgármester azt mondta: az ombudsman nem hatóság, így csak ajánlásokat tehet.

Tarlós István hozzátette: sajnálja, de tudomásul veszi Somfai Ágnes döntését. -A közgyűlés végül 30 igen és 3 LMP-s tartózkodás mellett elfogadta a fűtött utca programot. Ennek lényege, hogy három fővárosi ingatlant alakítanak át éjjeli menedékhellyé, ahol 280-350 hajléktalant tudnak majd elhelyezni, várhatóan még az idén.

Szerző: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sigmond Árpád összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást