Bajnai a Sukoró-ügyről: A magyar államot nem érheti kár

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 31. 16:32
Bajnai Gordon szerint a sukorói King's City beruházás kedvezően érintette volna a magyar gazdaságot, az egymilliárd dollárosra tervezett fejlesztés mintegy 2500 munkahelyet hozott volna létre közvetlenül a Velencei tó partján és évente több millió turistát vonzott volna Magyarországra. A volt kormányfő meggyőződése, hogy a magyar államot nem érheti kár nem a sukorói kaszinóberuházás miatt, a bíróság ugyanis vagy jogszerűnek ismeri el a telekcserét vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt.

A volt miniszterelnök ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen szerdán ismét tanúvallomást tett a sukorói kaszinóberuházás ügyében.

Közleményében emlékeztetett arra, nem először válaszolt a nyomozóhatóság kérdéseire, és legutóbbi tanúvallomását nyilvánosságra hozta. Bajnai Gordon a mostani meghallgatáson ismét részletesen beszámolt a King's City beruházáshoz kapcsolódó kormányzati egyeztetésekről és döntésekről.

Közleményében kitért arra, hogy a beruházás jelentősen hozzájárult volna a magyar gazdaság növekedéséhez, nagyságrendje megfelel a Mercedes kecskeméti, az Audi győri és az Opel szentgotthárdi beruházásáénak.

Kifejtette ugyanakkor, hogy kormánya határozott lépéseket tett az állam érdekeinek védelmére és érvényesítésre. Bajnai Gordon miniszterelnökként a beruházással kapcsolatos telekcsere ellentmondásossága miatt 2009 júliusában kért belső vizsgálatot a pénzügyminisztériumtól, a vizsgálat lezárulta után Oszkó Péter pénzügyminiszter tárgyalásokat folytatott a befektetőkkel, majd bírósági keresetet indított az eredeti állapot helyreállításáért. A per vagy a telekcsere jogszerűségét hagyja helyben, vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt majd. Ebből eredően a magyar államot semmilyen kár nem érheti a sukorói beruházás miatt - áll Bajnai Gordon közleményében.

A Népszava számolt be arról, hogy szerdán és csütörtökön ismét kihallgatja Bajnai Gordon volt miniszterelnököt a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bajnait 2010 márciusban is kihallgatták, és egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány és Bajnai mellett a befektetők - többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer - vett részt.

Az egész napot az főügyészségen töltötte Bajnai Gordon

Bajnai Gordon szerda reggel 9 órától délután 16 óráig válaszolt a Központi Nyomozó Főügyészség, Sukoró-ügyre vonatkozó kérdéseire, és tanúkihallgatása csütörtökön is folytatódik - mondta Fazekas Géza, a hatóság szóvivője újságíróknak, miután a volt kormányfő elhagyta a főügyészség épületét.

Bajnai Gordont tavaly tavasszal szintén tanúként hallgatták ki a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben. Az ügyészek akkor egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány Ferenc, a szocialista kormány miniszterelnöke és Bajnai Gordon kormánytag mellett a befektetők - többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer - vett részt.

A főügyészség szóvivője hangsúlyozta: a volt miniszterelnök folytatólagos kihallgatása azért vált szükségessé, mert az első vallomása óta eltelt időben további, akkor még nem ismert adatok és körülmények merültek fel.

Fazekas Géza elmondta, Bajnai Gordon szerdai kihallgatása során különböző okiratok előtárására is sor került, ám ezekről, illetve a kihallgatáson elhangzottakról nem árult el részleteket.