Év végére kifizetheti az adósságait a rendőrség

Infostart
2011. augusztus 30. 05:25
Majdnem hárommilliárd forintos adósságállománya van a rendőrségnek. A belügyminiszter szerint év végéig kifizetik a tartozásokat.

A Napi Gazdaság írása szerint a július 25-i állapot szerint a rendőrségnél a legalább harminc napja lejárt tartozásállomány értéke 2,8 milliárd forint. De nemcsak a rendőrségnek, hanem a büntetés-végrehajtásnak is van tartozása, mintegy hatszáz millió forint.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a tartozásállomány alakulását. A tárca vezetője szerint saját hatáskörben, kormányzati lépések kezdeményezésével, illetve a központi költségvetési források igénybevételével kezelni tudják a tartozásokat.

Pintér Sándor az egyik ilyen intézkedésnek nevezte, hogy a rendőrségnek több mint hét, a büntetés-végrehajtásnak pedig több mint egymilliárd forintot csoportosítanak át. Ebből pedig a testületek ki tudják fizetni tartozásaikat, és így várhatóan az évet már adósságmentesen zárja a rendőrség.

A tárca vezetője egyébként Harangozó Tamás szocialista képviselő kérésére válaszolt. De a válaszlevélből az is kiderül, hogy mintegy 1400 állás betöltetlen a rendvédelmi szerveknél. Így a rendőrségtől 904, a Terrorelhárító Központnál 48-cal kevesebben dolgoznak, mint ahány munkahely van. De kevesebben dolgoznak a büntetés-végrehajtási intézetnél és a katasztrófavédelemnél is a lehetségesnél.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást