"A Fidesz győzelme után sem lesz itt a mennyország"

Infostart
2011. augusztus 30. 12:47
Gyurcsány Ferenc fölényes, Orbán Viktor magabiztos és titkolózó, Erdő Péter a Fidesz győzelem után sem számított mennyországra - ezek derültek ki azokból az évekkel ezelőtti az amerikai táviratokból, amelyeket a Wikileaks hozott nyilvánosságra, és az Origo ismertet.

A korábbi amerikai nagykövet, April Foley szerint a második Gyurcsány-kormány első évét a reformprogramban a tehetetlenség, a külpolitikában a sodródás jellemezte. A Wikileaks által kiszivárogatott táviratokból idézve az Origo arról is ír, a nagykövet szerint a magyarok elfáradtak Gyurcsány Ferenc fölényes, de koncentrálatlan hozzáállásától.

A kormány egy újonc és egy leköszönő kabinet hibáit is elkövette 2007-ben, egy évvel később még rosszabb képet festettek a kormányról a jelentések.

Az Origo idézi azt is, Orbán Viktor 2009 júniusában egy munkareggelin arra a kérdésre, hogyan lendítené fel a gazdaságot, azt mondta, "jogász vagyok, nem közgazdász". Egy másik jelentés megjegyzi, hogy bár a 2009-es EP-választás után egy fórumon Orbán Viktor arról beszélt, készen állnak a kormányzásra, a konkrét tervekről nem szólt. Az közölte, hogy az államnak pénzre van szüksége, és adót csökkent majd, az IMF-el pedig új megállapodást szeretne kötni.

Az Origo cikke szerint arra is utalt, hogy "úgy tűnik, Magyarország az egypártrendszer felé mozdult el, és ez egy párt a Fidesz lesz, amelynek nem lesz komolyabb versenytársa a többi párt".

A Jobbikról és a magyar gárdáról a jelentésekben többek között azt írták: nem utal arra semmi, hogy a demokráciára veszélyt jelentenének, de a nagykövet szerint ez aggasztó jele annak, hogyan tudják a gazdasági problémák táplálni a szélsőséges nézeteket.

Az egyik távirat szerint Erdő Péter bíboros egy személyes találkozón kritizálta a Gyurcsány-kormányt, és széles körben elterjedt korrupcióról beszélt, a politikai elitet szervezett bűnözői csoportokhoz kötötte. Úgy látta, hogy a Fidesz győzelme után javul majd a helyzet, de "így sem leszünk a mennyországban".

Egy táviratból kiderült az is, Simor András jegybankelnök 2008-ban azt mondta, nem lenne helyes megmenteni a devizahiteleseket, mert meg kell tanulniuk, hogy nincs ingyen ebéd.

A Portfolio.hu idézte azt a jelentést, amely szerint Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója arról beszélt: a kormány politikájának tulajdonítható, hogy 2008 első felében 62 százalékra nőtt a lakossági devizahitelek aránya, mert ténylegesen támogatja a frank- és euróhitel felvételt 2002 óta.

Az Origón olvasható egy 2010-es távirat is arról, hogy kis családi vállalkozások működtetik a magyarországi emberkereskedelmet, a bűnbandák főleg Nyugat- és Dél-Európába visznek prostituáltnak szánt nőket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást