Börtönbüntetést kér az ügyész Verók István ügyében

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 27. 08:55
A terézvárosi ingatlanügyben benyújtott vádiratában mind a 14 vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól Ihász Sándor fővárosi főügyész - írta szombati számában a Magyar Nemzet a decemberben kezdődő büntetőper vádiratára hivatkozva.

A lap birtokába került dokumentum alapján a Magyar Nemzet azt írta, hogy az ügyész valamennyiük esetében eltiltást kér a közügyek gyakorlásától is.

A dokumentum alapján az derül ki a Magyar Nemzet szerint, hogy Verók István és tizenhárom társa 2004-ben, amikor megszavazta, akkor is tudta, hogy kárt okoz az egyik Andrássy úti palota eladásával.

A vád alapján az elsőrendű vádlott Verók István korábbi szocialista polgármester és tizenkét volt MSZP-SZDSZ-es önkormányzati képviselő, közöttük Fürst György volt alpolgármester, Kékesi Tibor volt országgyűlési képviselő, továbbá két jelenlegi VI. kerületi testületi tag, Hatvani Csaba és Tóth György társtettesek.

Bűnsegédként a városrész egykori aljegyzője, V. Tamás László szerepel.

Az ügyészség szerint ők legalább 127,8 millió forint kárt okoztak az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan értékesítésével.