Hoffmann Rózsa bízik a közoktatási koncepció elfogadásában

Infostart
2011. augusztus 25. 15:13
A következő kormányülésen tárgyalhatják az új közoktatási törvényt, majd gyorsított ütemben indul be a törvényalkotás - mondta Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár.

Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár arra számít, hogy a jövő héten a kormány elfogadja az általa Nemzeti köznevelési törvénynek keresztelt új közoktatási koncepciót. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök egyszer már visszaküldte a munkaanyagot.

Ahogyan az már az új önkormányzati törvénykoncepcióból is kiderült, az általános iskolák fenntartását az állam venné át, a középiskolák önkormányzati kézben maradnának. Ugyanakkor az önkormányzatok visszavehetik a fenntartás jogát.

Hoffmann Rózsa úgy véli: a gyakorlatban nem nagyon fog változni a fenntartó személye. Arra a kérdésre, hogy az állam az adóssággal együtt veszi-e át az iskola fenntartását, illetve mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyekben általános- és középiskola is működik, Hoffmann Rózsa azt mondta: ezek egyéni tárgyalásokon dőlnek majd el. A pedagógusbéreket viszont az állam fizeti, akkor is, ha az önkormányzaté marad az iskola.

A pedagóguséletpálya-modellt beemelték a közoktatási törvénybe, ám az nem 2012., hanem csak 2013. szeptember 1-jétől lépne életbe.

Az államtitkár hangsúlyozta: jelenleg egy kerettörvényt készítenek, a részleteket, például az érettségi szabályait vagy a Nemzeti Alaptantervet, külön rendeletekben rögzítenék. Az InfoRádió kérdésére válaszolva elmondta: ezek kidolgozása is elkezdődött már, ebben a tanévben mindenképp el kell készülniük.

Az érettségiről szólva Hoffmann Rózsa elárulta: az elégséges érdemjegy megszerzéséhez szükséges szintet szeretnék megemelni.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: mintegy 60 szakszervezeti javaslatot építettek be a koncepcióba, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével legközelebb szeptember 5-én egyeztet a tervezetről.

A felsőoktatási törvénytervezet is készül, a dokumentum szeptember második felében kerülhet a kormány elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hoffmann Rózsa a kézi és számítógépes írásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást