Fidesz: Melyik a Jobbik igazi arca?

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 16. 15:52
A Fidesz szerint a Jobbik szövetségesi politikája, Zagyva György Gyula előállítása és Vona Gábor keddi szavai után tisztázni kell, melyik a Jobbik igazi arca.

A kormánypárt közleményében az áll, hogy a Jobbik a céljai eléréséhez olyan szélsőséges mozgalmakkal, csoportokkal is szövetséget kötött, amelyek "rendszeresen és nyíltan zsidóznak, és uszítanak a cigányok ellen".

Az ellenzéki párt a radikális politizálás eredményének tekinti, hogy képviselőik tavaly helyet kaptak az Országgyűlésben, legutóbb pedig Gyöngyöspatán elnyerték a polgármesteri széket, s mindezekért többször köszönetet mondtak választóiknak, támogatóiknak, szövetségeseiknek, akiktől azonban olykor-olykor elhatárolódnak - fejtették ki.

A Fidesz idézi Vona Gábornak, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjének keddi sajtótájékoztatóján elmondott szavait, amelyek szerint a Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel, azokkal a párt nem tud azonosulni. A Fidesz közleményében megjegyzi, hogy a radikális párt egyik szövetséges csoportjának vezetője azt a kérdést tette fel az említett rendezvényen, hogy "és bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?"

"Akkor most hogy is van ez? A Jobbik egyszer köszönetet mond a radikális jobboldali csoportok támogatásáért, a következő pillanatban pedig teljes az elhatárolódás?" - kérdezi a nagyobbik kormánypárt, amely idézi Vona Gábor azon kijelentését is, hogy a Jobbik radikalizmusa az igazság radikalizmusa, és nem az ökölé.

Mindezt azután mondta a Jobbik-elnök, hogy a párt egyik képviselőjét - Zagyva György Gyulát - rendzavarás miatt előállította a rendőrség - olvasható a közleményében, amelyet azzal zárnak, hogy ezek alapján tisztázni szükséges, melyik is a Jobbik igazi arca, "ki a jó képviselő és igaz szövetséges".

A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a verőcei Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt. Egy a lapnak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. A cikk szerint a TEK a vizsgálatot Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, jobbikos önkormányzati képviselő és a Betyársereget vezető Tyirityán Zsolt Magyar Szigeten elhangzott kijelentései miatt indította. A Magyar Szigetet 2004 óta rendezik a Pest megyei Verőce melletti Csattogó-völgyben. A kulturális és közéleti programokat egyaránt tartalmazó Magyar Szigetet kezdettől fogva a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom szervezi.