Kétharmados patthelyzet Esztergomban

Infostart
2011. augusztus 5. 08:29
Esztergomban az önkormányzati választások óta van patthelyzet a kétharmados többséggel megválasztott független polgármester és a testület kétharmadát adó Fidesz-frakció között.

Tétényi Éva, a tavalyi önkormányzati választáson kétharmados többséggel megválasztott polgármester és a helyi képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció között az után alakult ki patthelyzet, hogy a polgármester a korábbi fideszes városvezetőtől, Meggyes Tamástól örökölt 1,2 milliárdos kifizetetlen számlára és a 25 milliárdos adósságra hivatkozva adósságrendezési eljárást kért a város ellen.

Ennek megindítását a helyi Fidesz törvénytelennek ítélte, sőt már az első képviselő-testületi ülésen közölte, hogy fél évig nem jelöl alpolgármestert.

Az adósságrendezési eljárást azóta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság befejezetté nyilvánította, a feltárt hitelezői igények szerint az előző városvezetés alatt felhalmozott adósságot 30 év alatt fizetheti vissza a város. A Fidesz-frakció álláspontja szerint azonban az adósságrendezési eljárás egy törvény által előírt reorganizációs kényszerpályára állította Esztergomot, amely miatt a nem kötelezően ellátandó feladatok, így a szociális jóléti intézkedések lehetetlenné váltak.

Alpolgármestert azóta sem sikerült választani. Legutóbb a polgármester a jobbikos Stámusz Andreát jelölte a posztra, akit a képviselő testület nem támogatott.

Tétényi Éva - állítása szerint - a helyzet megoldására kormánybiztos kinevezését is kérte a miniszterelnöktől, hogy az közvetítőként védhesse a település érdekeit a vitában. Ebben azonban a helyi Fidesz csupán annak bizonyítékát látta, hogy a polgármester képtelen ellátni feladatát. A közigazgatási tárca pedig nem tartotta indokoltnak a kinevezést.

A város tartozásai miatt a Vértes Volán júliusban megszüntette helyi járatait, ám helyközi buszokkal biztosította a városon belüli tömegközlekedést. De a témához kapcsolódik az is, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség nemrég különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, valamint az esztergomi önkormányzat ellen. Az azonban a főügyészség határozatából nem derült ki, hogy a nyomozás pontosan mely időszakra vonatkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást