Navracsics lesz az első vendég Felcsúton

Infostart
2011. augusztus 4. 17:28
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert fogadja először Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton. A pénteken kezdődő beszélgetés-sorozat vége egy januári kormányátalakítás is lehet.

Az InfoRádió is úgy tudja, hogy azonnali hatállyal senkit sem küld el a kormányból Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton. A Magyar Nemzet is azt írta, hogy a pénteken kezdődő beszélgetések eredményétől függetlenül minden tárcavezető kitölti az eredetileg 2011 végéig vállalt mandátumát.

A kormányfő első vendége a közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz. A miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltő Navracsics Tibor a HírTV Rájátszás című műsorában azt mondta, az uniós elnökség eredményeiről, az állam- és közigazgatás átalakításáról, a polgári és büntetőtörvénykönyv előkészítéséről számol majd be.

Orbán Viktor és Navracsics Tibor felcsúti találkozóján valószínűleg szóba kerül az is, hogy a tárcavezető helyteleníti az érdemi egyeztetés kikerülésére alkalmas egyéni képviselői indítványokra alapozott törvényalkotási módszert.

A kormányfő mindegyik miniszterével négyszemközt beszél Felcsúton, és ezután dönt az majdani, esetleges kormányátalakításról.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást