A hatékonyabb felderítés miatt emelkedtek a bűncselekmények statisztikai mutatói - közölte Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére a belügyminiszter.
Pintér Sándor válaszában azt írta: a regisztrált bűncselekmények száma az év első felében csaknem 208 ezer volt, míg egy évvel korábban 700-zal kevesebb.
A regisztrált vagyon elleni bűncselekmények száma több mint 10 ezerrel, 120 ezer alá csökkent. Ugyanebben az időszakban a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma kevesebb mint 18 ezerről 19 ezer 670-re emelkedett.
A tárca vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a szigorúbb eljárási szabályok miatt csaknem ezer emberrel többen vannak börtönben mint egy évvel korábban.