Több kilométeres kocsisor torlódott össze csütörtökön a budai alsó rakparton mindkét irányba a Margit híd felújítása miatt - közölte Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese.
Az ügyeletes szerint a dunai átkelő felújítási munkálatai miatt le kellett zárni az alsó rakpartot, emiatt az egyik irányba a Mozaik utcáig áll a dugó és mostanra a másik irányba is jelentős torlódás alakult ki.
Mivel az autókat a felső rakpartra terelik el, az Árpád fejedelem útja is nehezen járható - tette hozzá.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai közleménye szerint a budai oldalon csütörtöktől augusztus 5-ig, Pesten pedig augusztus 6-tól 14-ig tart a lezárás. A szakaszos lezárások kizárólag a hídfők hosszában érintik a rakpartokat, azok a felső rakpartot, valamint a hídfők környezetében lévő le- és felhajtók forgalmát nem zavarják - tették hozzá.
A lezárások az említett napokon hajnali 5 órától este 10 óráig érvényesek.