Nyomoznak a rokkantigazolványok ügyében - lapszemle

Infostart
2011. július 25. 07:24
Az első fél évben 393 esetben rendeltek el nyomozást mozgáskorlátozott személyeknek kiadott parkolási igazolványokkal való visszaélés miatt - írja a Magyar Nemzet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság adatait idézve a lap beszámol arról, hogy 340 esetben közokirat-hamisítás, 50 alkalommal okirattal történő visszaélés, három esetben pedig lopás miatt indítottak nyomozást.

A gyógyszerhamisítás büntetésének szigorítása, 2011 márciusa óta nyolc esetet derítettek fel a hatóságok 633 ezer forint értékben. A Világgazdaságban megjelent cikkben az olvasható, hogy Magyarországon a becslések szerint a teljes gyógyszerforgalom mintegy 3 százaléka a hamisítvány.

Az idén várhatóan a tavalyinál 30 százalékkal több, 50 ezer tonna körül lehet a kajszibaracktermés Magyarországon, míg Európában 18-20 százalékkal csökken, így jó exportpiaca van a magyar terméknek - nyilatkozta a Napi Gazdaságban Szabó József. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csonthéjas bizottságának elnöke a lapnak elmondta, hogy évek óta 4.700-5.300 hektár között van a kajszi termőterülete és az ültetvények technológiai színvonala jelentősen javult.

Morvai Krisztina EP-képviselőt többen árulónak tartják, mert belépett a Jobbik-kritikussá vált osztrák FPÖ új nemzetközi, euroszkeptikus pártszövetségébe. Az Index információi szerint, régóta éles feszültség húzódik meg Morvai Krisztina és Vona Gábor pártelnök között, de ezt hivatalosan eddig egyik fél sem ismerte el. Mint ismert, az EP-választáson három képviselővel bejutott Jobbik eddig egyik EP-frakcióhoz sem csatlakozott, mert a nyíltan rasszista Brit Nemzeti Párt "barátjaként" az euroszkeptikusok nem akartak velük együttműködni.

Hanganyag: Herczeg Zsolt