Hoffmann sikeresnek ítéli a felvételi eljárást

Infostart
2011. július 22. 15:40
Az oktatási államtitkár sikeresnek értékeli a felvételi és az érettségi eljárást. Hoffmann Rózsa elmondta: a felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők kétharmadát felvették az idén.

A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők kétharmadát felvették az idén; az egyetemre, főiskolára bekerült csaknem 98 ezer diák közül az alapképzésben a hallgatók 75 százaléka államilag támogatott, 25 százaléka pedig költségtérítéses formában tanulhat majd. A mesterképzés keretszámát megfelelő érdeklődés hiányában nem sikerült feltölteni.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta: összesen mintegy 53 ezren kerültek be államilag támogatott képzésekre, és majdnem ugyanennyien tanulhatnak majd költségtérítéses formában. Kiemelte, hogy a műszaki és a természettudományos képzésre nagyjából ugyanannyi hallgatót vettek fel, mint az előző évben. Az InfoRádiónak elmondta: hogy ez a szám javuljon a készülő felső- és közoktatási törvényt úgy alakítják ki, hogy ezek a képzések keresettebbek legyenek.

Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az idén a műszaki területre már valamivel többen jelentkeztek, mint ahányat fel lehetett venni, de ez a természettudományos területről még nem mondható el.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke kiemelte, hogy az összes jelentkező mintegy kétharmadát felvették és egyharmadát nem, ez megfelel az elmúlt évek arányainak. Hozzátette: akinek nem sikerült a felvételije, vagy nem vettek részt az eljárásban, azok a pótfelvételin próbálkozhatnak erre a jelentkezési határidő augusztus 9.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást