Õrizetbe vették Tiszabő polgármesterét

InfoRádió / MTI
2011. július 21. 17:25
Õrizetbe vették Tiszabő polgármesterét a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal elkövetett csalások ügyében. Többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják a falu első emberét.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabó Zita elmondta, hogy kétszáz bűncselekményről van szó, amelyeket 2005 és 2009 között követtek el. Fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek a gyanúsítottak több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alatta maradt - sokszor a tizede volt - az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek.

A szocpolos ügyben már tizenketten vannak előzetes letartóztatásban, legutóbb a tiszabői jegyző került előzetesbe. A 400 millió forint kárt okozó csalássorozatnak 271 gyanúsítottja van.