Készül az új szabálysértési törvény - lapszemle

Infostart
2011. július 20. 07:55
A Népszabadság értesülése szerint már készül a szabálysértési törvény tervezete, melynek célja, hogy az ügyek többségét lehetőség szerint azonnal érdemi - és jogerős - döntéssel lezárhassák.

Ezt szolgálná, hogy az elkövetőket minden lehetséges módon a helyszíni bírság elfogadására ösztönöznék. Ilyen hatása lenne például annak, ha tovább nőne a helyszínen, illetve a szabálysértési eljárásban kiszabható büntetések közötti különbség.

Valóban voltak problémák azon pályázaton, amelyen a választások előtt közel 130 millió forintot nyert az előző kormányhoz közel álló hat szervezet, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is - írja a Magyar Nemzet. A lappal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ugyanakkor azt közölte, hogy határidők és dokumentáció tekintetében szabálytalanság "megalapozottan nem állapítható meg".

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a héten aláírja azt az előterjesztést, amiben a Lágymányosi híd átnevezését javasolja a földrajzinév-bizottságnál - tudta meg az Index. A bürokrácia malmaitól, átnevezési mizériától függetlenül buzgó kezek állítólag már kihelyezték a Rákóczi hidat jelző közlekedési táblát a budai hídfőnél.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy Soros György alapjának kezelője megelégelte a piacok kiszámíthatatlan ingadozását és június közepén arra utasította a portfóliómenedzsereket, hogy fogják vissza a kereskedési tevékenységüket, miután az alap idei veszteségei elérték a 6 százalékot. Az utasítás hatására az alap vagyonának 75 százaléka készpénzben áll, a menedzserek pedig jobb lehetőségekre várnak.

A Portfolio.hu szerint az európai adósságválság terjedésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak a rendkívül pesszimista vélemények az euróövezet és az euró jövőjével kapcsolatban. Egyes elemzők egyenesen úgy vélekedtek, hogy halálközeli helyzet fenyegeti a közös európai fizetőeszközt, mások már nem csak európai, hanem globális adósságválságról beszélnek.

Az oktatásban még az idei kereset-kiegészítés sem volt elég arra, hogy a nettó bérek csökkenését megakadályozza. Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből az is jól látszik, hogy az egyébként is a legmagasabb jövedelmi kategóriákba tartozók az egyértelmű nyertesei az idei adóváltozásoknak - olvasható a Penzcentrum.hu-n.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást