Végeztek a mezőgazdasági területek mentesítésével az iszapömlés után

InfoRádió / MTI
2011. július 19. 13:36
Befejeződött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött mezőgazdasági területek mentesítése. A folyómedrek és a halastó kotrásának kivételével minden területet megtisztítottak az ajkai térségben.

A Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja, Szabó Csaba Kolontáron elmondta, összesen mintegy 800 hektár termőterületet tisztítottak meg a vörösiszaptól. Az összegyűjtött mintegy 560 ezer köbméter szennyező anyagot visszaszállították az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre.

A Marcal folyó és a kolontári halastó medrének kotrásával a tervek szerint a nyár végére végeznek, innen még csaknem 130 ezer köbméternyi veszélyes anyagot kell eltávolítani.

A vörösiszap okozta természeti károk elhárítása 15 milliárd forintba kerül, ebből csak a Marcal kotrása 6,4 milliárd.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a katasztrófa elhárítására, és a helyreállításra, illetve az újjáépítésre az elmúlt kilenc hónapban fordított teljes költség becsléseik szerint 35-40 milliárd forint lesz.