Feljelentést tett Budai Gyula a péti ügyben

InfoRádió / MTI
2011. július 18. 16:24
Feljelentést tett a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula közölte: álláspontja szerint az ügyben felmerül a hűtlen kezelés, a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének a gyanúja.

A politikus korábban azt mondta: az állam készfizető garanciát vállalt a Nitrogénművek 50 millió eurónyi, továbbá 10 milliárd forintnyi hitelének felvételéhez. Az állam számára garanciákat nyújtó kormányhatározatot viszont később úgy módosították, hogy a korábban felsorolt biztosítékok - így például a Nitrogénművek ingatlanvagyona és részvényeinek 76 százaléka - közül abban egy sem szerepelt.

Budai Gyula szerint az ügyben felelőssége van a kormányhatározat előterjesztőinek, Gráf József volt agrár-, valamint Veres János volt pénzügyminiszternek, és vizsgálni kell Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő felelősségét is.

A péti Nitrogénművek Zrt. korábban azt közölte, hogy egyetlen forint állami támogatást sem kapott, kizárólag piaci alapú és feltételű hiteleket vett fel a Magyar Fejlesztési Banktól.