Így takarékoskodik az Állatkert

Infostart
2011. július 11. 10:16
Uniós projekteket csúsztat a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy ki tudja gazdálkodni idei költségcsökkentését - mondta az intézmény főigazgatója. Persányi Miklós az Aréna című műsorban arról is beszélt, hogy támogatja a Vidámpark elköltöztetését.

Komoly kihívást jelent, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert kigazdálkodja azt a pénzt, amennyivel a főváros csökkentette támogatását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a főigazgató. Persányi Miklós kiemelte: 123,5 millió forintot kell valahogy előteremteni.

Az intézmény uniós fejlesztési projektekre pályázott, amelyekhez az elnyert támogatás mellett félmilliárd forintot kell előteremteni. Ennek egy felét az Állatkert, a másikat pedig a főváros biztosítja - közölte a főigazgató. Persányi Miklós hangsúlyozta: a projekteket lelassították, és négyből kettőt jövőre fejeznek be, ezzel is elősegítve a spórolást.

A főigazgató arról is beszélt, hogy az Állatkertnek és a Vidámparknak egyaránt érdeke utóbbi létesítmény elköltözzön, mert mindkettőnek nagyobb területre lenne szüksége. Persányi Miklós szerint szűkös az a hely, ahol a látogatókat fogadják, és amíg az Állatkertbe akár 10 ezren kilátogatnak egy nap, addig a Vidámparkban jóval kevesebben vannak.

Az illetékes főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy 2012 szeptemberéig a közgyűlés elé kerül egy javaslat arról, hogy mi lesz a Vidámpark területével - emlékeztetett Persányi Miklós.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Persányi Miklós 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Persányi Miklós 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást