Előzetes letartóztatásban a tiszabői jegyző

InfoRádió / MTI
2011. július 8. 17:34
Előzetes letartóztatásba helyezték a tiszabői polgármesteri hivatal vezetői beosztású alkalmazottját a szocpolos lakások adásvételének ügyében.

A távirati iroda úgy tudja, hogy a jegyzőről van szó, akit többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak, és szerdán vettek őrizetbe vette.

A korábbi rendőrségi tájékoztatások 2005 és 2009 között több mint száz esetben fiktív ingatlan-adásvételi szerződés után igényeltek a gyanúsítottak több millió forint szociálpolitikai támogatást. Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alatta maradt - sokszor a tizede volt - az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek. A vevőknek az esetek többségében szándékukban sem állt a támogatással megvett lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel.

A most előzetesbe került jegyző a többi között azért vonható felelősségre, mert a fiktív adásvételi szerződésekhez hivatalból neki kellett igazolnia, hogy a kialkudott vételár a helyi lakáspiaci árakkal szinkronban van. A szocpolos ügyben jelenleg nyolcan vannak előzetes letartóztatásban.