Nem mondják le a magyar turisták görögországi nyaralásaikat a megszorítások elleni athéni tiltakozások miatt - mondta a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Molnár Judit hozzátette: a magyarok elsősorban a görög szigetekre, illetve az észak-görögországi területekre utaznak nyaralni, ezekre a helyekre pedig közvetlen charterjáratok viszik az utasokat, így teljesen elkerülik a tüntetéseket.
"Napi kapcsolatban vagyunk a kinti partner szolgáltatókkal, akik arról számolnak be, hogy az athéni tüntetésekből nem lehet érzékelni semmit" - mondta Molnár Judit, hozzátéve, hogy a helyzetre tekintettel az athéni fakultatív programokat természetesen szüneteltetik az utazásszervezők. Az utasok is sokat érdeklődnek, és vannak, akik elhalasztják inkább az utazást, de a számuk elenyésző, nem ez a jellemző - emelte ki.
Ezt erősítette meg az InfoRádiónak a Karthago Tours cégvezetője is. Füri Mihályné kiemelte: a szigeteken nyugalom van, a vállalat pedig oda szervez repülős utakat. Kapnak kérdéseket a turistáktól, hogy biztonságos-e a helyzet, de meg tudják nyugtatni az utasokat - tette hozzá.
Görögország továbbra is népszerű turisztikai célpontnak számít, bár nem lettek olcsóbbak az utak - közölte a cégvezető. Hozzátette: a görögök mindig is híresek voltak a vendégszeretetükről, a turisták fontosak voltak nekik, most pedig ezt az ágazatot tartják az egyik kilábalási lehetőségnek.
Görögországban kedden kezdődött 48 órás általános sztrájk, tiltakozásul a kormány új, 28,4 milliárd eurós megszorító csomagja ellen, amelyet szerdán hagyott jóvá az ország parlamentje.
Hanganyag: Herczeg Zsolt