Réthelyi nem tervez személycseréket

Infostart
2011. június 23. 18:27
Réthelyi Miklós elégedett az általa vezetett Nemzeti Erőforrás Minisztérium struktúrájával. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta: mandátumának kitöltését a miniszterelnök döntéséhez köti.

Elégedett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerkezetével Réthelyi Miklós.

"Kemény év van mögöttünk" - mondta az InfoRádiónak a tárcavezető, aki emlékeztetett, hogy új rendszerben kellett elkezdeniük dolgozni, de a minisztérium és az ágazatok is jól működtek.

Réthelyi Miklós hangsúlyozta: eleget tanultak ebből az évből ahhoz, hogy a jövőben javítani lehessen a belső működést és a kifelé való megjelenést is.

A tárcavezető kiemelte: nem tervez személycseréket, mandátumának kitöltése pedig miniszterelnök döntésétől függ.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást