A Magyar Nemzet arról ír, hogy az ittas vezetés, a gyorshajtás miatt balesetet okozóknak, illetve az extrém sportok űzése közben megsérülteknek úgynevezett extrémadót kellene fizetniük. Ezt javasolja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért. Csiba Gábor, a szervezet elnöke szerint ezekben az esetekben a társadalombiztosító csak a közvetlen életmentés és az állapot stabilizálásának költségeit állná. Az egyéb beavatkozásokat az érintetteknek kellene fedezniük vagy saját forrásból vagy külön biztosításból.
A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy főként a nyári hétvégéken tucatnyi gasztronómiai fesztivált rendeznek országszerte. Az egynapos falusi főzőverseny azonban még nem fesztivál, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem, hogy előre tervezhető állami támogatás híján a turisták nem jönnek, a programokat ugyanis nem lehet időben kiajánlani az utazási irodáknak, de a kísérőműsorok is egyre szerényebbek. Bár a külső szemlélőnek úgy tűnik, reneszánszukat élik az ország legkülönbözőbb tájain sorozatosan meghirdetett fesztiválok, a bennfentesek éppen az ellenkezőjéről, a rendezvények életveszélyes anyagi helyzetéről számolnak be. A két év alatt harmadára esett állami támogatás: a Nemzeti Kulturális Alap két éve még 1,2 milliárd forintot, az idén már csak 400 milliót ad a fesztiváloknak.
Legkorábban az év végén nyithat meg a budapesti Rácz fürdő és az új hotel, ha sikerül megállapodni a beruházásra és üzemeltetésre létrehozott vállalkozás két tulajdonosának, a Rác Nosztalgia Kft.-nek és a Fővárosi Önkormányzatnak - írja a Napi Gazdaság. Az egy éve elkészült, több mint 9 milliárd forintba került létesítmény üzembe helyezése azért húzódik, mert a főváros új vezetése módosítani szeretné az elődje által kötött szerződést. A lap utal arra, hogy eddig a felek közötti megegyezést akadályozta az is, hogy a fővárost képviselő Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. néhány fontos szerződéses kötelezettségét nem teljesítette.
A Pénzcentrum arról ír, hogy értékeink bármikor porig éghetnek vagy eltűnhetnek egy betörés során, pedig az otthonunk a legértékesebb vagyonunk, a benne lévő tárgyakat hosszú évek munkájának köszönhetjük. Mégis kevesen kötnek biztosítást. Akik mégis, azok egy fiók mélyén tartják évekig a szerződésüket. Pedig a megsárgult kötvények alapján a biztosító aligha téríti meg a teljes kárt! Pénzcentrum összeállítást közöl arról, hogy mire figyeljünk a biztosítás kötésekor és az után.
Az Index arról ír, hogy a bitcoint eredetileg az internet fizetőeszközének szánták, forradalmi kísérletnek, ami leszámol a pénzrendszer korlátaival. Aztán lecsapott rá az online alvilág, az illegális szerencsejáték-biznisz és a drogkereskedelem. Csak pár hónapja figyeltek fel rá az első geekek és anarchisták, most meg már vírusok lopják, és több helyen be akarják tiltani. A bitcoint egy Satoshi Nakamoto álnév mögé bújó japán hekker találta ki 2009-ben: virtuális pénz, amit nem lehet se hamisítani, se az útját követni, se megadóztatni, nincs mögötte állam és jegybank, nem korlátozza semmilyen központi szabályozás.