A lap rámutat: a két támogatói tábor létszáma közötti szűkülés sokkal inkább a Fidesznek, semmint az MSZP-nek tulajdonítható, hiszen a kormányerő január óta 11 százalékponttal esett vissza, az ellenzéki párt két százalékpontnyit emelkedett.
A felmérésből az is kiderül, hogy továbbra is nagy a pártoktól távolságot tartók aránya, alacsony a részvételi hajlandóság, rendkívül mérsékelt a politika iránti érdeklődés. A biztos pártválasztók csoportja sem nagyméretű, a választópolgárok szűk egyharmada sorolható ide. Ebben a körben a Fidesz 51, az MSZP 28 százalékos, a Jobbik 12, az LMP 7 százalékon áll.
Az Isos felméréseinek sorozata szerint a parlamenti választások megnyerése után a tavalyi évben 42 százalékról 33 százalékra csökkent a Fidesz tábora, s az idén is folytatódott a tendencia: júniusra 23 százalékos lett a párt támogatóinak aránya. A 19 százalékpontos, másfél millió választópolgárt jelentő veszteség minden társadalmi csoportot érintett, de az alsó és középstátuszú rétegeket az átlagosnál nagyobb mértékben. Mivel ezekben voltak a Fidesznek a legerősebb pozíciói, ezért az itt tapasztalható visszaesések következménye, hogy mára a korábbinál kiegyenlítettebbé vált a szavazótábor összetétele.
A lap szerint az elmúlt hónapokban az is egyértelmű lett, hogy a társadalmi középtől inkább felfelé érezhető a párt dominanciája. Ennek két példája: az átlagos 23 százalékos támogatottsághoz képest a diplomások körében 30, a szellemi munkát végzők között 28 százalékos a Fidesz tábora.
A kormánypárt beágyazottságának viszonylagos egyenletességét mutatja az is a lap beszámolója szerint, hogy a támogatói arány mindössze két csoportban, a szakmunkás képzettségűek és a munkanélküliek között marad alatta a 20 százaléknak. A Fidesz a nyugdíjas korúak kivételével mindenhol vezeti a pártok rangsorát. Az MSZP-vel szembeni legnagyobb előnye a diplomások körében figyelhető meg, itt 30-10-re állnak.
Ugyancsak háromszoros a Fidesz többlete a húszas-harmincas korosztályokban, a negyvenesek körében kétszeres. Az ötvenes korosztályon belül eléggé szoros a versenyük, a Fidesz 22, az MSZP 17 százalékos. A 60 év felettiek körében átbillen a mérleg nyelve, a szocialisták 24 százalékot érnek el, a kormánypártnak 20 százalékos a tábora - olvasható a lapban.