Szekeres: Az MSZP belső vitái megspórolhatatlanok

Infostart
2011. május 20. 06:08
Ellenzéki pártban elkerülhetetlenek az olyan viták, mint amelyek most zajlanak az MSZP-n belül - mondta Szekeres Imre, a párt képviselője. Szerinte nem lenne hatékony egy olyan vezérelvű párt, amelyet Gyurcsány Ferenc képzel el. Az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialista politikus beszélt arról is, hogy az MSZP nem vonul ki a sarkalatos törvények parlamenti vitájáról, de nagy problémának tartja, hogy a Fidesz nem egyeztet a pártokkal.

Az MSZP-ben politikai vita zajlik - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Szekeres Imre, aki kiemelte: az egyik kérdés a párton belül az, hogy az MSZP egy karakteres balközép, modern szociáldemokrata pártként politizáljon szabad vegyértékekkel, hogy más politikai erőkkel szövetséget tudjon kötni, vagy a szövetséget ne a pártok vagy a politikai mozgalmak között kössék meg, hanem a szocialista párton belül.

Utóbbinak a lényege, hogy belépnek az MSZP-be azok, akik nem szociáldemokraták, hanem például liberálisak vagy konzervatívak. Ezt az álláspontot képviseli Gyurcsány Ferenc - mondta a szocialista képviselő, aki kiemelte: ez a legfontosabb vitakérdés jelenleg, de van másik vitapont is.

Az MSZP vezérelvű, vagy inkább csapatjátékosokból álló párt legyen? Előbbit nem tartja hatékonynak és eredményesnek, mert szerinte a vezérelvűség nem következik a magyar baloldali politikai kultúrából.

A politikában természetes dolognak tartja, ha az ilyen viták egy-egy emberben testesülnek meg. Politikai kérdéseket kell eldöntenünk, és aki kisebbségbe kerül, annak ezt tudomásul kell vennie és tovább kell politizálnia elfogadva a többség által képviselt álláspontot - hangsúlyozta Szekeres Imre.

Beszélt arról is, hogy számos, ehhez hasonló konfliktust élt már át az MSZP-ben. Eddigi tapasztalata szerint a pártban létrejött egy politikai többség, és annak az elképzelése érvényesült. Ezt a legtöbben elfogadták, de mindig voltak olyanok, akik nem - ők egy másik politikai erőtérben próbáltak újrakezdeni.

Ilyenkor az MSZP egy új minőséggel, egy lépcsőfokkal lép előre - fogalmazott a politikus, aki szerint most is ez fog történni, és "ezek a viták ellenzékben megspórolhatatlanok".

Rossz jelek

A sarkalatos törvények vitája kapcsán Szekeres Imre elmondta: nem vonulnak ki, és reméli, hogy ezen törvények megalkotásának körülményei mások lesznek, mint az alaptörvény esetében.

Rossz jelnek tartja azonban azt, hogy nincsen előkészítés és konzultáció. Jobb lenne a sarkalatos törvényeket úgy az országgyűlés elér terjeszteni, hogy előtte már többpárti konzultáció zajlott, és bemérték, van-e legkisebb közös többszörös. Egyelőre semmi ilyen nem zajlik - mondta Szekeres Imre, aki azonban megerősítette: az MSZP ott lesz a parlamenti vitánál.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.