Támogatja a Fővárosi Közgyűlés az új adónemek bevezetését

InfoRádió / MTI
2011. április 27. 13:58
Öt új adónemet vezethet be Budapest, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők elfogadták a főváros 2011 és 2014 közötti gazdasági tervét. A képviselők 18 igen, tíz nem szavazattal, négy tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot. Az MSZP nem támogatta az indítványt, az LMP és Jobbik frakcióból két-két képviselő tartózkodott.

A gazdasági terv öt új adónem bevezetését is felvetette, így Budapest vizsgálja, hogy bevezethető-e az úgynevezett dugódíj, a vigalmi adó, a tűzoltási járulék és ingatlan-értéknövekedési adó, illetve azok mellett területfejlesztési alapot is létrehoznának.

Az előterjesztő, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes az ülésen azt mondta, a további eladósodást próbálják meggátolni, a cél az, hogy a főváros fizetőképes legyen, s ezért mindent meg is fognak tenni. Hangsúlyozta, hogy amennyiben ebben a ciklusban el is érik a kitűzött célt, a munka "gyümölcsét" a következő ciklusban lehet learatni. Hozzátette: a főváros bevételeinek növelését vizsgálja a terv, olyan "mezsgyéket" vázol fel, amelyeken tovább tudnak dolgozni.

Molnár Gyula MSZP-s képviselő a vitában azt hangsúlyozta, hogy az anyag egy vázlat, amely számos dilemmát vet fel, s ebben a formájában nem alkalmas arra, hogy a közgyűlés elfogadja. Úgy vélte, a végére kerültek a célok, pedig először azokat kellene kitűzni, majd megvizsgálni, hogy ezekhez van-e elég forrás.

Szocialista képviselőtársa, Tüttő Kata a dokumentum ellentmondásaira hívta fel a figyelmet. Mint mondta, abban a Széll Kálmán Tervre hivatkoznak, de munkahelyteremtés helyett munkahelyeket zárnak be, adóegyszerűsítés helyett pedig több új adónemet vezetnének be. Ugyanakkor azt is mondta, hogy több jó színvonalú része is van a tervnek, amelyeket meg kell tartani.

Losonczy Pál (Jobbik) szerint a dokumentum reálisan tárja fel a problémákat, de a megoldási javaslatból hiányzik a fiskális szemlélet. A Jobbik-frakció azt furcsállja, hogy a főváros "szuperszervezetek" létrehozásával spórolna, de az eddigi tapasztalatok szerint ezek az összefogó cégek nagyon sokba kerülnek a fővárosnak, saját bevételük pedig nincs.

Az LMP-s Hanzély Ákos szerint a koncepcióból hiányzik a többi között a kitörési lehetőségek felsorolása. A közigazgatási rendszer átalakítását az LMP támogatja, de azt kérte a képviselőktől, hogy ezt a Parlamentben is támogassák.

Somfai Ágnes (LMP) az új adókkal kapcsolatban azt monda, a dugódíj és az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetését korábban ők kezdeményezték, de el kell gondolkodni az adókedvezményeken is.

Az előterjesztés szerint az új helyi adók kivetésének gazdaságfilozófiai alapja az, hogy ha egy gazdasági szereplőnek, vagy a lakosság bizonyos csoportjának kifejezetten a főváros pénzéből létrehozott és működtetett szolgáltatásból, adottságból származik valamilyen különleges előnye, akkor ebből Budapestnek is részesednie kell.

Tarlós István kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az öt új adónem bevezetése egy új adórendszer részét képezi. Kifejtette: Budapest egyetlen adót sem tud kivetni, miközben a feladatok jelentős része nem a kerületekre, hanem a fővárosra hárul. Ezért át kell alakítani a rendszert, ennek része az öt új adóforma.

Elmondása szerint ezek nem a meglévők mellé kerülnének a rendszerbe, hanem felváltanának egyes adófajtákat, de konkrétumokat nem mondott.