AI: azonnal lépjen fel a kormány a rasszista erőszak ellen

InfoRádió / MTI
2011. április 27. 19:59
Az Amnesty International (AI) felszólítja a kormányt, a Belügyminisztériumot és a rendőrséget, hogy azonnal tegyenek meg minden szükséges intézkedést a rasszista erőszak és félelemkeltés valamennyi formájának megakadályozására, egyúttal nyomozzák ki és szankcionálják a Gyöngyöspatán és másutt történteket.

A nemzetközi jogvédő szervezet a közleményében megállapítja, hogy "a Gyöngyöspatán hetek óta tartó, a különböző szélsőséges csoportok által gerjesztett félelemkeltés" és a helyi roma lakosság megbélyegzése és fenyegetése kedd éjjel fizikai erőszakká fajult, annak ellenére, hogy "a kormány tagjai az elmúlt napokban többször kinyilvánították, hogy rend van a településen".

Gyöngyöspatán kedden késő este verekedés tört ki, négyen megsérültek, egyikük súlyosan. Több száz rendőrt vezényeltek a faluba, több embert előállítottak. A konfliktus a Véderő elnevezésű szervezet tagjai és a helyi romák egy csoportja között robbant ki, eddig nem tisztázott okból.

Az Amnesty International szerint a roma közösséget érő fenyegetés, a kirekesztő retorika rasszista erőszaknak minősülhet, amely a helyi roma közösségeket is traumatizálja, és feszültséget kelt a társadalomban. Mint írják, "az elmúlt hetek gyöngyöspatai, hejőszalontai, hajdúhadházi és magyarbánhegyesi eseményei megmutatták, hogy a kirekesztő retorika és a rasszista félelemkeltés súlyos jogsérelmekhez vezet", amit a magyar államnak meg kell akadályoznia.

Az AI hivatkozik az Emberi Jogok Európai Bíróságának állásfoglalására, amely kimondja, hogy "az államok és illetékes szerveik kötelesek minden rendelkezésre álló eszközt felhasználni a rasszizmus és a rasszista erőszak ellen, ezáltal megerősítve egy olyan demokratikus társadalom jövőképét, ahol a sokszínűség nem a félelem, hanem a gazdagodás forrása lehet".

A szervezet emlékeztet a 2010 végén kiadott Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon című jelentésére, amelyben arra kérték a magyar kormányt, hogy az érintett tárcák és a rendőrség közreműködésével dolgozzon ki cselekvési tervet "a rasszista erőszak és a gyűlölet-bűncselekmények hatékony megelőzése" érdekében, és kezdje el a végrehajtását.

Az AI felhívja a figyelmet arra, hogy május 11. és 13. között az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa - a négyévente esedékes átvilágítás keretében - foglalkozik az általános magyar emberi jogi helyzettel. Az AI ehhez kapcsolódóan benyújtott jelentése - teszik hozzá - szintén "a rasszista erőszak elleni hatékonyabb fellépésre szólítja fel Magyarországot".

A közlemény szerint az AI "emlékezteti a magyar államot", hogy a faji megkülönböztetést tiltó nemzetközi egyezmény és más, az emberi jogokat garantáló dokumentum aláírójaként "köteles minden szükséges lépést megtenni a rasszista erőszak és a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megelőzésére és megakadályozására".

A kormánynak, a Belügyminisztériumnak, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumnak és a rendőrségnek meg kell tennie a szükséges lépéseket az állampolgárok jogainak védelmére, esélyegyenlőségük biztosítására, a hatályos magyar jogszabályok megfelelő végrehajtására és adott esetben azok megváltoztatására, hogy "a magyar állam ezen nemzetközi kötelezettségeinek eleget tehessen" - írják.