eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gyöngyöspatára utazott a belügyminiszter - a nap hírösszefoglalója

Gyöngyöspatán nyolc embert állított elő a rendőrség a Véderő tevékenysége miatt, a településre utazott a belügyminiszter. Benyújtotta a kabinet a kormánytisztviselők és köztisztviselők felmentését szabályozó törvény módosítását az Országgyűlésnek. Fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatnak az autósok a húsvéti hosszú hétvégén.

Gyöngyöspatán nyolc embert állított elő a rendőrség a magát Véderőnek nevező szervezet tevékenysége miatt - közölte a Heves megyei településen a belügyminiszter. Pintér Sándor azt mondta, hogy a gyanúsítottak riadalmat és félelmet keltettek a helyi lakosságban, ez pedig garázdaságot jelent, vagyis nem arra az új, szombattól hatályos kormányrendeletre hivatkozva állították elő őket, amely a rendőrség hatáskörébe tartozó tevékenység végzését tiltja. A Véderő katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett a településnek azon a részén, ahol főként romák élnek. A Magyar Vöröskereszt péntek délelőtt 172 gyöngyöspatai nőt és gyermeket helyezett el a csillebérci volt úttörőtáborban, 104-en pedig a szolnoki szabadidőközpontban töltik a hétvégét. A miniszterelnök szóvivője és a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár azt mondta: felelőtlenség azt a hírt kelteni, hogy olyan veszélyhelyzet volt a Heves megyei településen, ami miatt onnan családoknak el kellett menekülni, és az utazást már korábban megszervezték.

Az állam senkivel nem osztozik a rendfenntartás jogán - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter azután beszélt erről, hogy pénteken megjelent és szombaton hatályba lép az a kormányrendeletet, amely szankcionálja, ha valaki a rendőrséggel való egyeztetési kötelezettség megszegésével polgárőr tevékenységet folytat és azt is, ha valaki azt a látszatot kelti, mintha jogosult lenne a rend fenntartására, holott nem az. Közben a Jobbik bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a polgárőr-tevékenységet szabályozó kormányrendelet miatt, mert az az ellenzéki párt szerint az önvédelem és a tulajdon védelmének alkotmányos jogába ütközik.

Benyújtotta a kabinet a kormánytisztviselők és köztisztviselők felmentését szabályozó törvény módosítását az Országgyűlésnek. A jogszabályt azért kellett megváltoztatni, mert az Alkotmánybíróság mindkét esetben alkotmányellenesnek minősítette az indoklás nélküli elbocsátást, amit a kormánytöbbség tavaly tett lehetővé. A most benyújtott tervezet szerint a munkáltató a felmentést köteles megindokolni, és bizonyítani, hogy annak indoka valós és jogszerű. A javaslat azt is tartalmazza, hogy méltatlanság, bizalomvesztés, illetve nem megfelelő munkavégzés esetén fel kell, létszámcsökkentés miatt pedig fel lehet menteni a jövőben a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket. Az indítvány ugyanakkor megteremti a jogviszony megszüntetésével szembeni jogorvoslat lehetőségét.

Sztrájkbizottságot hívott össze a jövő hétre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az érdekképviselet elnöke, Mendrey László az InfoRádióban azt mondta, ha emelik a pedagógusok kötelező óraszámát, sztrájkolni fognak, és ezt kérik majd az összes közoktatási szakszervezettől. A kormány szerdán vitatta meg első olvasatban a közoktatási törvény koncepcióját. A távirati iroda úgy tudja: a gazdasági tárca azt javasolja, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát emeljék a jelenlegi heti 22-ről átlagosan 28-ra.

Heteken belül kiírhatják a közbeszerzést a 2-es metróvonalon futó szerelvények felújítására. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta: a felújítás 3,5 milliárd forintba kerül, ez a BKV idei költségvetésében rendelkezésre áll. Az alkatrészekre közbeszerzést kell kiírni, ezt heteken belül megteszik. A járművek felújítására azért van szükség, mert az Alstom kocsijai nem érkeztek meg. A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete szerint a munkákat már januárban el kellett volna kezdeni, mert 95 kocsi felújításáról van szó, ami nagyon nagy feladat.

Fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az autósok a húsvéti hosszú hétvégén. A rendőrség elsősorban az ittas járművezetőket igyekszik kiszűrni a forgalomból. Az ünnep idején az M1-es és az M5-ös autópályán, valamint az M0-ás autóúton a külföldi vendégmunkások miatt nagyobb forgalomra, összefüggő kocsisorokra kell számítani, és a határforgalomban is torlódásra kell felkészülni. A magyar-ukrán határon Záhonynál már péntek délután 10 órát kellett várniuk a kamionosoknak, és a magyar-szerb határszakaszon is erős lesz a forgalom, mert idén azonos napra esik a pravoszláv és a katolikus húsvét.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×