eur:
394.91
usd:
371.5
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Négy hónapon belül kell polgármestert választani Gyöngyöspatán

Négy hónapon belül kell polgármestert választani a Heves Megyei Gyöngyöspatán azt követően, hogy lemondott tisztségéről a község vezetője - tájékoztatta a Heves Megyei Önkormányzat aljegyzője.

Tábi László (független) polgármesteri megbízatása május 2-i hatállyal szűnik meg; az időközi választás időpontját ehhez képest 30 napon belül kell kitűznie a helyi választási bizottságnak - közölte Kovács Csaba.

Tábi László hétfőn a helyi önkormányzat késő estébe nyúló zárt ülésén jelentette be távozási szándékát.

Az MTI érdeklődésére egészségi okokkal indokolta lemondását, de nem cáfolta, hogy döntésében szerepet játszott a községben az elmúlt időszakban kialakult feszült helyzet.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két hétig járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A feszültség azóta sem enyhült a településen, sőt a Véderő elnevezésű szervezet bejelentette, hogy péntektől vasárnapig katonai és önvédelmi alapismereteket nyújtó tábort rendez a faluban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×