Így készül Ákos májusi nagykoncertjére

Infostart
2011. április 16. 11:11
Ákos tavaly megjelent, A katona imája című nagylemezét pirotechnikai és más látványelemekben gazdag koncerten mutatja be a közönségnek május 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekes legújabb kislemeze a közelmúltban jelent meg, vasárnap pedig a londoni magyaroknak ad koncertet.

Csaknem egy éve tervezik a május 14-i lemezbemutató koncert összes műszaki részletét - mondta az InfoRádiónak Ákos. A zenész kiemelte: 120-130 robotlámpával, több különböző vetítési és képmegjelenítési technikával és pirotechnikai eszközparkkal készülnek a fellépésre.

Ákos utoljára hét évvel ezelőtt tartott önálló budapesti lemezbemutatót, 2004-ben a Kisstadionban. Azóta többször is játszott a fővárosban, de ezek általában jótékonysági- és turnékoncertek voltak.

A katona imája című lemez dalai mellett korábbi számok is elhangzanak majd, de ezeket az új album hangvételéhez hangszerelik át, vagyis ilyen formában nem hallhatta a közönség - közölte Ákos.


A közelmúltban jelent meg az Utazó című maxilemez. A címadó dalhoz klip is készült, a másik új szám pedig egy rangos francia felkérés alapján született meg - mondta el a zenész.

Ákos és zenekara vasárnap Londonban lép fel, a szervezők a nagy érdeklődés miatt a nagyobb befogadóképességű Troxyba tették át a koncertet. Az énekes kiemelte: a Szindbád turné dalait adják elő, de készülnek meglepetésekkel is.

Hanganyag: Oláh András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást