eur:
393.54
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Politikusok szerint a nemzetbiztonság a politikai vetélkedések terepe lett

Az UD Zrt.-vel kapcsolatos büntetőperben szerdán tanúként meghallgatott volt és jelenlegi politikusok úgy vélik, a nemzetbiztonság területén a pártok konszenzusára van szükség az eltérő politikai érdekek érvényesítése helyett, ám ez az elmúlt két évtizedben egyre kevésbé valósult meg.

A vád szerint 2008 szeptemberében Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnöke személyes adattal való visszaélést követett el azzal, hogy a bizottság tagjainak kiosztották a Kövér László és Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek által az UD Zrt. egyik vezetőjével, Horváth Józseffel folytatott telefonbeszélgetések lehallgatás útján rögzített hanganyagát és leiratát. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

A szerdai tárgyaláson, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Boross Péter volt miniszterelnök, volt belügyminiszter, volt titokminiszter, egykori MDF-es politikus arról beszélt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tevékenysége az elmúlt két évtizedben egyre kevésbé tudott politikai érdekektől mentes maradni.

Mécs Imre volt szabad demokrata, a vádbeli cselekmények idején szocialista országgyűlési képviselő pedig arról szólt, hogy idővel a politikai vetélkedés beszűrődött ebbe a szférába.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×