eur:
395.29
usd:
371.94
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Nyílt levélben bírálja az államfőt Gyurcsány Ferenc

Az alaptörvény tervezetről elmondott beszéde miatt bírálja nyílt levélben Gyurcsány Ferenc a köztársasági elnököt. Szerinte Schmitt Pál meg sem próbálta megérteni, hogy a kormánypártokon kívül miért utasítja el a többi párt az új alaptörvényt.

Gyurcsány Ferenc szerint a köztársasági elnök nem hallotta meg az ellenzék, és az általuk képviselt választók érvelését, süket volt és érzéketlen. A volt miniszterelnök az államfő tegnapi, napirend előtti felszólalására reagált a neki címzett nyílt levélben.

A köztársasági elnök azokat bírálta, akik nem vesznek részt az alkotmányozásban. Gyurcsány Ferenc szerint Schmitt Pál meg sem próbálta megérteni az elutasítás okait.

A volt miniszterelnök úgy látja, az új alaptörvény a köztársaság lényegét csorbítja: az emberek szabadságát és az állam ellenőrizhetőségét. Kifogásolta, hogy erről Schmitt Pál nem beszélt.

Sok választó, több tudós társaság és nemzetközi szervezet bírálta az alkotmányozást, nekik most olyan elnökre lenne szükségük, aki hisz abban az alkotmányban, amelyre esküt tett - írta Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint Schmitt Pál nem ez az elnök.

Gyurcsány Ferenc az elnök tegnapi érvelése alapján arra jutott, hogy Schmitt Pál mintha nem értené: egy párt sem azonos a nemzettel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×