eur:
393.52
usd:
364.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az Országgyűlés mai ülésén fejti ki véleményét a készülő alaptörvényről Schmitt Pál

Az Országgyűlés mai ülésén fejti ki véleményét a készülő alaptörvényről a köztársasági elnök. A képviselők a közjogi méltóságok felszólalásai után a kormánypárti alkotmányjavaslathoz benyújtott több mint 150 módosító javaslatról szavaznak.

A parlamenti vitától eddig távol maradó MSZP és LMP várhatóan a határozathozatalokban sem vesz részt. A szocialisták a hétvégén levélben kérték az államfőt, hogy ne írja alá az új alaptörvényt. A ma parlamenti szavazáson támogatást kaphat az önvédelemhez való jog, illetve a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés lehetőségének alaptörvénybe foglalása.

Szintén alkotmányos erőre emelkedhet az a bírósági vezetők körében felháborodást keltő javaslat, amely az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötné a bírák szolgálati jogviszonyát. A kormánypártok által támogatott előterjesztések alapján ugyanakkor az új alaptörvényben nem szerepel majd például a kiskorúak után járó szavazati jog, illetve az eredeti tervekkel ellentétben nem tüntetik fel az igennel szavazó képviselők nevét.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×