eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem "hígulhat fel" a romastratégia

Kemény küzdelem eredménye a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszeréről kidolgozott európai bizottsági koncepció, és bár sokan megkísérlik majd "felhígítani" a stratégiát, ezt nem szabad hagyni - mondta Viviane Reding uniós biztos, a bizottság alelnöke pénteken Budapesten. Andor László uniós biztos szerint alapvetően a tagállamok felelőssége a romák integrációjának megvalósítása, de az Európai Bizottság kész minden támogatást megadni ehhez.

Az V. Európai Roma Platform második napján a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos kijelentette: minden tagállamnak ki kell dolgoznia a nemzeti romastratégiáját. Ugyan néhány ország nem szívesen ismeri be, hogy élnek romák a területén, pedig minden uniós tagállamban vannak romák - hangoztatta.

Azt mondta: a tagállamoknak és az uniónak egyesíteniük kell erőiket, hogy felléphessenek a romák diszkriminációja ellen.

Andor László a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztos hangsúlyozta: az eredmények nyilvánvalóan nem egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, de minél előbb el kell kezdeni a munkát.

Ezért a bizottság kéri a tagállamokat, hogy az év végéig dolgozzák ki nemzeti romastratégiáikat, ami fontos, de csak az első lépés a romák integrációjáért - tette hozzá.

A biztos szerint az uniós EU2020 versenyképességi stratégiával sincs összhangban, hogy romák millióit zárják ki a társadalmi-gazdasági életből.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×