Balsai: Nem igaz, hogy túl gyors az alkotmányozás

InfoRádió / MTI
2011. április 8. 11:34
A parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke szerint nincs igaza azoknak, akik szerint előkészítés nélkül, nagyon gyorsan zajlik az alkotmányozás, hiszen az már közel egy éve folyik.

Balsai István az alkotmányügyi bizottság által rendezett, "Az új alaptörvényről - elfogadás előtt" című tudományos konferenciát megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés hétfőn szavaz az alaptörvény-javaslathoz benyújtott módosító indítványokról, de - mint fogalmazott - még mindig nem késő kifejteni az érveket.

Az alkotmányozást túl gyorsnak tartó véleményekre reagálva felidézte, hogy tavaly az új parlament, a megalakulása után nem sokkal döntött az új alkotmány előkészítésének megkezdéséről, és létre is jött egy nagy létszámú előkészítő bizottság. Az új alaptörvényt pedig idén április közepén elfogadja a Ház, vagyis közel egy évet vett igénybe az alkotmányozás folyamata - hangsúlyozta.

Balsai István megjegyezte, az új alkotmány előkészítése nem volt mentes a vitáktól, most sem az, de úgy vélik, hogy az elfogadás után nyugvópontra jutnak majd a kedélyek.