Matolcsy: Az öngondoskodás támogatása a kormány hosszú távú célja

InfoRádió / MTI
2010. november 28. 15:12
Az öngondoskodás támogatása a kormány hosszú távú célja - mondta a nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-nak adott interjúban. Matolcsy György úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy tavasszal döntenek az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg növeléséről; akkor állítják össze azt a reformcsomagot, ami megalapozza az államháztartás tartós egyensúlyát, a 4-6 százalék közötti növekedést, illetve a munkahelyek teremtését.

A miniszter úgy fogalmazott: aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy magánpénztártag marad. Szólt arról is, hogy aki átlép az állami rendszerbe és felveszi a magánpénztárban elért reálhozamot, annak 16 százalék adót kell fizetnie, ha viszont valamelyik önkéntes pénztárba utalja azt, akkor nem terheli közteher az összeget. Hozzátette: akinek a hozama nem érte el az inflációt, azoknál az állam pótolja a hiányzó összeget. Matolcsy György hangsúlyozta: a nyugdíjkassza hiánya 900 milliárd forint, és ezt a rendszert már nem lehetett fenntartani. Közben Török Zsolt, az MSZP szóvivője megismételte: pártja lenyúlásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárakkal összefüggő lépéseit.