Rendkívüli év volt az idei. Az egyik katasztrófának még vége sem lett, és már kezdődött a másik. A nagyobb természeti csapások, mint az észak-magyarországi árvizek, még szem előtt voltak, a kisebbek, felhőszakadások, jégesők már kevésbé tűntek föl, pedig ezek is elvittek háztetőket számos magyarországi településen - mondta Lehel László.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájáról szólva az igazgató elmondta: ennek egy része épp a napokban ér véget. Ünnepélyes keretek között rövidesen lezárják az árvízi tevékenységüket, amelyben félmilliárd forintot költöttek el az újjáépítésekre, házak felújítására, családok sorsának rendezésére.
A szervezet által kidolgozott vásárlási utalvány-rendszert sok településen alkalmazták. Emellett közreműködtek a házak károsodásának felmérésénél is. Műszaki szakemberek segítségével jegyzőkönyveket, költségvetést készítettek, a lakókkal és önkormányzatokkal pedig szerződéseket kötöttek a feladatok elvégzésére: statikai problémákat oldottak meg,amihez falakat kellett kibontani, megerősíteni, újraépíteni - sorolta Lehel László.
Az egyik legnagyobb ilyen feladata az Ökumenikus Segélyszervezetnek Szendrőn volt - közölte az elnök. Itt több mint nyolcvan házat újítanak fel. A munkákkal november elejére végeznek, de ehhez nagy tempót kellett diktálniuk - tette hozzá.
A lelkész a károsultak pszichoszociális támogatásáról is beszélt. Elmondta: több mint tíz éve döntött arról az ökomenikus segélyszervezetek nemzetközi szövetsége, hogy a különböző humanitárius katasztrófák idején a segélyezők költségvetésébe be kell építeni az erre fordítandó összeget is.
Erre ugyanis szakembereket kell képezni, amit többek közt az amerikaiak, illetve a skandináv országok végeznek el a legjobban. De próbálkoztak az oktatással korábban már magyarok is. Például Sri Lankán, ahol a helyiek utcaszínházi előadásokon játszották el, és próbálták így feldolgozni a cunami tragédiáit. Sőt, a llegutóbbi hazai katasztrófa után már Kolontáron is dolgoztak pszichoszociális segítők - fűzte hozzá Lehel László.
Hanganyag: Ignáth Márk