Egy új sebészeti tömbbel és az ambuláns betegeket ellátó épülettel bővülhet Budapesten az Országos Onkológiai Intézet. Az alapkőletételnél ott volt Mádl Ferenc korábbi államfő felesége, Mádl Dalma, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és Kásler Miklós főigazgató. Az alapító okiratot az intézmény vezetője meg is mutatta a sajtónak.
Kásler Miklós beszélt az 5,4 milliárd forintos uniós fejlesztés előnyeiről is: "ez a fejlesztés azt jelenti, hogy az intézmény kapacitásai jelentősen megnőnek, a betegek várakozási ideje csökken és az orvosok emberhez méltó körülmények közé kerülnek a pácienseikkel együtt".
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter célként említette, hogy Magyarországon az életszínvonal, a gazdasági fejlettség, az egészségügyi állapot, a demográfia és a tudásszint 2030-ra meghaladja az uniós átlagot. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány mindeközben nem fog megfeledkezni az egészségügyi dolgozókról.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszédében az onkológia centralizálását sürgette. Szétszórva nem koncentráljuk kellőképpen sem az emberi, sem az anyagi, sem az eszközös erőforrásainkat. Nem jut mindenki ahhoz a fejlett diagnosztikához, amihez hozzá kellene jutnia. A kivándorlás bomlasztja a patológiai, radiológiai, diagnosztikai karokat. Nagyon komoly erőforrás-központosításra van szükség az onkológiában - hangsúlyozta.
Az alapkőletétel után megkezdődhet az építkezés, a munkák várhatóan 2012. március 31-én érnek véget.