Átfogó stratégia készül a közösségi közlekedés problémáinak megoldására - mondta infrastruktúráért felelős államtitkár a Vasúti Egyeztető Bizottság ülésén.
A kormányváltás óta most először összehívott tanácskozáson Völner Pál úgy fogalmazott: a korábban bezárt vasútvonalak újra nyitása is azt igazolja, hogy az új kormány - elődeivel ellentétben - a vasút fejlesztésében és versenyképességének megerősítésében érdekelt. A politikus hangsúlyozta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV a közeljövőben véglegesíti a pályahálózat működtetési szerződését, így AZ január 1-jén hatályba léphet.
A Vasúti Egyeztető Bizottság ülésén szó volt több, a vasúti alkalmazottak egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, kedvezményes utazási lehetőségeit és képzését érintő kérdésről is.