Az uniós elnökség sikere az ország sikere, nem csak a kormányé, annak idejére éppen ezért illene fegyverszünetet kötniük a parlamenti pártoknak - mondta az európai ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.
Győri Enikő szerint nemzeti ügyről van szó, amit nemzeti összefogással kell megvalósítani, az államtitkár ezért bízik abban, hogy a feladatok végrehajtásában partner lesz az ellenzék is.
A Parlamentben hamarosan vitanapot tartanak a soros elnökségről, de az előkészítés felelősei a civil szervezetekkel is együtt kívánnak működni. Győri Enikő hangsúlyozta: készen állnak az eszmecserére, minden információt közreadnak és várják a reakciókat, a jó ötleteket.
Az államtitkár emlékeztetett: a vitanapnak vannak előzményei, hiszen júliusban Martonyi János külügyminiszter már tájékoztatta a frakcióvezetőket a magyar álláspontról, szeptemberben pedig az Országgyűlés nagybizottságában - amely a frakciók vezetőit és az érintett bizottságok elnökeit tömöríti - számot adtak az előkészületekről az elnökségi prioritásoktól egészen a költségvetés helyzetéig.
Napirenden az iszapkatasztrófa
Az Európai Parlament már a jövő héten napirendre tűzi a magyarországi vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kérdések megtárgyalását. A testület várhatóan kérdést intéz majd az Európai Bizottsághoz arról, hogyan lehet megelőzni az efféle ipari katasztrófákat, mit lehet tenni az olyan veszélyes gyártási melléktermékekkel, mint a vörösiszap, illetve hogyan lehetne azok tárolását uniós szinten felügyelni - mondta Győri Enikő.
Az európai ügyekért felelős államtitkár szerint az, ami az ajkai timföldgyárban történt, a legdrasztikusabb módon hívta fel a figyelmet arra, hogy európai szinten is foglalkozni kell nemcsak a segítségnyújtással, hanem a megelőzéssel is.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen segítséget kaphat Magyarország a károk felszámolására, Győri Enikő elmondta: egyelőre nem lehet tudni, mi lesz az unió válasza, mivel nem természeti csapásról, hanem ipari katasztrófáról van szó.
Az unió nem arról híres, hogy gyorsan reagál, de a Kolontáron és Devecserben történtek olyan mértékben megrázták az európai közvéleményt és a politikai elitet, hogy mindenki érzi: azonnal lépni kell - fűzte hozzá az államtitkár.
A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Exterde Tibor