Gémesi: Minősíthetetlen volt, ami a gödöllői kampányban történt

Infostart
2010. október 5. 12:46
Gödöllőn toronymagasan győzött az önkormányzati választáson az eddigi polgármester, Gémesi György a kormánypárti jelölttel, Liptákné Boros Andreával szemben és többséget szerzett a közgyűlésben is. A helyi Lokálpatrióta Klub által jelölt városvezető szerint a választók az emberekre, és nem egy pártra szavaztak a Pest megyei településen, amely januártól a magyar EU-elnökség több magas szintű tanácskozásának ad otthont.

Minősíthetetlen volt, ami Gödöllőn a választási kampányban történt, de a város erről el is mondta a véleményét, ezért köszönet Gödöllőnek - mondta az InfoRádiónak a Pest megyei város vasárnap újraválasztott polgármestere.

A Lokálpatrióta Klub jelöltjeként indult Gémesi György hangsúlyozta: a csapat tagjai, akikkel együtt indult, hiteles emberek. Egy ilyen nagy településen a személyek adhatnak garanciát arra, hogy a város dolgai jól menjenek és az elképzelések megvalósuljanak - tette hozzá.

Az önkormányzati érdekszövetség elnökeként arra számít, hogy érdemi egyeztetés lesz az önkormányzatok és a kormány között, és világosan meghatározzák a feladatokat, a hatásköröket, valamint a finanszírozást - hangoztatta a városvezető.

Gémesi György utalt azokra a fideszes politikusokra, akik a választás előtt hangsúlyozták: nem a polgármester vagy a képviselőtestület színezete szerint fognak együttműködni a településekkel, hanem a törvényekben megfogalmazottak alapján segítik majd a településeket.

Partneri szerepkört kínál az önkormányzati szövetség elnökeként és Gödöllő vezetőjeként is a politikus, aki azt is kiemelte, hogy Magyarország jövőre az unió elnöke lesz, és Gödöllő fontos helyszíne lesz a rendezvényeknek, ezért a város arra törekszik, hogy háttérországot teremtsen az eseményeknek.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást