Az elmúlt közel 110 évben sokat kapott a Richter az orvostársadalomtól, ezért a cég a kritikus helyzetekben próbál valamit viszonozni - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, miután a gyógyszeripari vállalat 25 millió forint támogatást adott a Semmelweis Egyetemnek.
Ez az összeg csepp a tengerben, de jó példával kell elöl járni - hangsúlyozta Bogsch Erik, aki kiemelte azt is, hogy három éven keresztül garantálják a támogatást az intézménynek.
Hozzátette, a másik három orvosi egyetemmel is felveszik a kapcsolatot, és hogy a Richter tíz éve létrehozott alapítványa már több százmillió forint értékben támogatott többek között műszervásárlást.
Egy hányatatott sorsú, de nyugat-európai színvonalú szakterület
A Semmelweis Egyetem a neonatológiában dolgozó 16 klinikai szakembernek szánja a 25 millió forintot. Ez az újszülöttgyógyászatnak azon része, amely a megszületés utáni sürgősségi, akut ellátást biztosítja - magyarázta az InfoRádiónak az intézmény rektora.
Tulassay Tivadar elmondta: a műszerezettség egy egykilós csecsemőnél gyakran négy-öt Mercedes vagy Audi árának felel meg, és legalább egy nővért kell biztosítani minden kisbabához.
Ezen a területen a legnagyobb a kísértés Nyugat-Európából, ahol szintén kevés a jól képzett neonatológus. A szaktudás megszerzéséhez a diploma után hétéves továbbtanulás szükséges - tette hozzá a rektor, aki kiemelte: a neonatológia sikerágazatnak számít a magyar orvoslásban, és a műszerfejlesztések, valamint az emberhiány ellenére nyugat-európai színvonalú.
A Richter Gedeon Nyrt. 25 millió forintos támogatását a dolgozók bérének emelésére fordítja az egyetem. A neonatológusok átlagbére bruttó 200-250 ezer forint, most ezzel az összeggel 60 és 90 százalék közötti béremelést lehetett elérni - fűzte hozzá a rektor.
Hanganyag: Gál Ildikó