Választási készülődés a lélektanilag legfontosabb városban

Infostart
2010. október 2. 06:27
Az úgynevezett billegő körzetekre koncentrált a Fidesz és az MSZP is az önkormányzati választási kampány hajrájában. Orbán Viktor, a kormánypárt elnöke Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Baranya megyei településeket látogatott végig az utolsó héten. Mesterházy Attila szocialista pártelnök pedig Debrecenben, Sopronban, Szolnokon és Egerben kampányolt.

A Fidesz győzelmét jósolják a közvélemény-kutatók szinte az összes közgyűlésben, valamint a települések élén, és az eddig bevehetetlennek tűnt szocialista fellegvárakat is most már csak billegő körzetekként emlegetik a politológusok. Nem csoda, hogy a Fidesz és az MSZP is az önkormányzati választási kampány utolsó heteiben ezekre a régiókra koncentrált.

Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó héten a hagyományosan szocialista településeken kampányolt. Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyei településeket látogatott: Miskolc, Ózd és Kazincbarcika után Pécsett és Komlón is járt a Fidesz elnöke. A politikus a hét első felében Veszprémben, Tatabányán, Tiszaújvárosban, Hatvanban, Dunaújvárosban és Szombathelyen is találkozott a helyi fideszes polgármester-jelölttel.

A szocialisták ezzel szemben a helyi jelöltjeikre helyezték a hangsúlyt. A legtöbb településen a polgármester-jelölt és a képviselőtestületbe igyekvő MSZP-s jelöltek kampányoltak. A párt vezetéséből szinte csak Mesterházy Attila pártelnök indult útnak: ő Debrecenbe, Szolnokra, Egerbe és Sopronba látogatott.

A távirati iroda szerint a szocialisták azzal számolnak, hogy Miskolc, Szombathely, Vác, Gyöngyös és Kazincbarcika mellett övék lehet Tatabánya, Salgótarján, Vác, Makó és Mezőkövesd is.

De a lélektanilag is fontos város úgy tűnik, hogy Szeged. A csongrádi megyeszékhelyen Botka László polgármester kampányolt, fideszes kihívóját pedig a Fidesz elnöke próbálta jelenlétével segíteni. Szeged kitüntetett helyzetét az is mutatja, hogy két közvélemény-kutató cég is külön felmérést készített a szegediek körében: ezek mind a jelenlegi szocialista polgármester, Botka László győzelmét valószínűsítették.

Budapesten Újbuda, Angyalföld, Kispest és Soroksár lehet billegő körzet. Igaz, a XI. kerület szocialista vezetésének újraválasztási esélyeit nagyban rontja a városrészben kipattant ingatlanbotrány. Szakértők szerint a Jobbik és az LMP nem számíthat polgármesteri címre.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Tamás összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást